Mostanában történt (1)

Tegnap kellett 8 órakor jelentkeznem a klinikán a műtétem előtti vizsgálatok elvégzésére és a tájékoztatót meghallgatására, elfogadására. Igaz 10:30-ig semmi sem történt, akkor kezdtek velünk foglalkozni. Ekkor már vagy 6 páciens és a kísérő családtag is várakozott. Egyedüli kivétel Attila volt, aki magában ült csak és a mobilját nézegette. A srác harmincas évei végén járhatott s alaposan – főleg a jobb oldala – ki volt varrva. Nem csak a keze, de a jobb mellkasa és a háta is, no meg a jobb lába is végig, de ezt csak utólag láttam.

Végre elindultak a velünk foglalkozások, megkaptuk a beutalókat a laborba, röntgenre, ct-re, valamint az EKG vizsgálatra s ha mindezeken túl jutottunk, akkor az altató orvoshoz kellett mennünk. Szinte egyszerre, egymás után kerültünk minden vizsgálatnál sorra, így míg várakoztunk, beszélgettünk. Két tabunk volt csak: a politika és a betegségünk, minden másról szabadott szólnunk.

A vizsgálatokon viszonylag hamar túljutottunk, de az altatóorvosnál – pontosabban orvosnőnél - már többet kellett várnunk. Sok téma után csak elérkeztünk a varrásokhoz is, hogy azokat mikor, milyen sorrendben és főleg miért varratta magára. Ő mesélte el, hogy nem csak a látható jobb oldali részei vannak kivarrva, de az inggel és nadrággal takart lába, háta és mellkasa is. (Akkor még másról nem beszélt!)

Végre sorra kerültünk egymás után az altatóorvosnőnél is, majd visszatértünk az osztályra, ahol a főnővér várt reánk, ismertette velünk a további teendőket, az operáció menetét, sorrendjét és alá kellett írnunk egy csomó papírt is a beleegyezésünk jeleként.

Mivel érzékelte, hogy addig már összeismerkedtünk, így megkérdezte, hogy jövő szerdán, a műtét után is, akarunk-e egy szobába kerülni, mert lesz szabad kétágyas szoba, ha igen. Szinte egyszerre bólintottunk, helyeslésként. Így lettünk szobatársak majd egy hétre.

Egy hétig nem találkoztunk, ugyan egyszer-kétszer váltottunk sms üzenetet ezen idő alatt is, de a következő hét szerdáján, kora reggel fél hét után találkoztunk újra a klinika földszintjén, mikor bejelentkeztünk és onnan már együtt mentünk fel a Sebészetre és ott elfoglaltuk a kapott szobánkat. A szobánk két ágyas volt, saját fürdőszobával, WC-vel rendelkezett és gyönyörű kilátás nyílt az ablakból a Budai hegyekre, igaz dél előtttől kora délutánig odasütött a Nap is, de kibírható volt, mert árnyékoló is volt az ablak előtt.

Gyorsan átvedlettünk a magunkkal hozott rövid pizsamáinkban – ekkor volt módom látni – Attila teljes testén a varrásokat és már csak várakoztunk -zuhanyozás után – a műtőbe betolásra. Attila került előbb sorra s jó másfél óra múlva jött értem a beteghordó fiú, hogy engem is bevigyen, toljon az ágyammal együtt a műtőbe.

Késő délután ébredtem fel, Attila már ébren volt, de az ágyában, még Ő sem kelhetett fel. Hozzám jöttek látogatóba a leányaim és a nejem, de hozzá senki. Így az egyik leányom megkérdezte tőle, hogy kér-e valamit a büféből, vagy másnap hozzanak-e be neki valamit, amit nem hozott magával? Kezdetben elhárította, de mikor mentek mégis megkérte őket, hogy másnap hozzanak neki is fél literes buborékmentes vizeket, mert ő is csak két üveggel hozott magának.

Aznap még nem kellhettünk fel – azaz csak elcsoszoghattunk a WC-re, de utána szigorúan vissza kellett feküdnünk az ágyunkba. Csak keveset ihattunk és estére is csak zsírtalanított húslevest kaptunk egy-egy csészével.

Mivel erősebb fájdalmaink nem voltak, így fájdalom csillapítót sem kértünk és kaptunk, de altatót igen. ÉS ne hogy éjjel baleset érjen minket, még elalvás előtt az alsónadrágunkba kaptunk egy-egy tisztasági betétet.

Jót nevettünk ezen és élcelődtünk is hosszan erről...

Jól aludtunk és reggel rigófüttyre ébredtünk, mert bukóra volt állítva az ablakunk. A Nap még nem sütött be a szobába, de látszott, hogy napfényes nap elé nézünk.

A reggeli rituálék elvégzése után jött a műtétet végző orvosunk, adjunktusunk és ellenőrizte, cserélte a kötéseinket, amik csak kis mértékben voltak véresek, ezt örömmel konstatálta is. Délelőtt még ágyban kellett maradnunk, de délben, ebédelni már felkelhettünk és asztalnál ehettük meg a diétás ebédünket. (Kopogott már a szemünk az éhségtől, hiszen harmadik napja szinte semmit sem ehettünk komolyabb ételt, de még nem is fogunk.)

Délután kicsit sétáltunk a folyosókon, de az emeletről még nem mehettünk el.

Délután újra jöttek a leányaim és nejem, hoztak egy-egy fóliával a buborékmentes vízből és már gyümölcsleveket is, amit már másnap ihatunk majd.

Este meglepetés vendégünk is volt: az a doki, aki előtte megpróbálta lecsípni a vastagbelemről a polipokat, sikertelenül. Érdeklődött a hogylétünk felől és jól elbeszélgetett Attilával is.

Mikor elment, elmeséltem Attilának a korábbi ittlétemkor átélt „éjszakai” kalandomat a dokival, no meg a lenti beteghordó sráccal is. Attila érdeklődően hallgatta, de nem tett megjegyzést, csak másnap, mikor késő délelőtt újabb látogatóm akadt, mert a beteghordó srác is feljött, meglátogatni engem, sőt utána még másik – nem várt – látogatóm is érkezett.

Sanyi volt, a Subom, aki besurrant ide a klinikára, mert látni akart és biztosított arról, hogy vár, visszavár majd. Nem maradhatott sokáig s gyorsan el is ment.

Attila ekkor kezdett már kicsit jobban megnyílni és kérdezgetni a mikéntről, hogyan-okról és főleg Sanyival való kapcsolatom részleteiről.

Kiderült, hogy már régóta izgatta mindez, a bdsm világa, de nem talált eddig kapcsolatot hozzá. Így egyre nagyobb hévvel hallgatott és főleg kérdezett, kíváncsiskodott és az is érdekelte, hogy mindezeket hogyan tudom összepasszítani azzal, hogy nős vagyok s ott hetero?

(folytatás következik)