A vesztes 1/2. rész

A vesztes 1/2. rész

(kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel)

Akár szerencsésnek is mondhatta volna magát, hiszen a fogadás szenvedélyévé vált, és bár időnként nyert is, a veszteseknek járó, a nyertes által kieszelt tortúrákon kellett keresztülmennie.

Hogy miért érezte magát szerencsésnek? Példának okáért azért, mert többnyire azért nyert, de voltak időszakai, amikor a csillagok állása nem neki kedvezett. Amikor a vesztes ajkbiggyesztve fizetett, és alávetette magát a veszteseknek járó gyötréseknek, az tovább lendítette azokon az eseteken, amikor ő veszített, és nemcsak fizetnie kellett a kialkudott tétet, hanem meg kellett engednie, hogy a nyertes diadalmaskodjék teste felett, és megalázó büntetéseket eszeljen ki számára.

A fogadási szenvedélyéből gondtalan életet tudott biztosítani magának, és ebbe belefért az is, hogy időnként a vesztesként távozott. A nyertes által kieszelt megalázáshoz hozzátartozott az is, ahogyan szinte nyilvánvaló tényként célozgattak arra, hogy a fogadási tét összege egyben az ő megkínzatásának díja is volt. Tehát ő maga fizetett, hogy megtegyék vele a nyertesek.

Az elmúlt tucatnyi évben számtalanszor nyert, de a vesztésekre jobban emlékezett. Az elsőt sohasem felejti el. Nem is a pénz, amit ki kellett pengetnie, hanem az utána következő penitencia miatt.

Mind tudták, akik rendszeresen tették tétjeiket, hogy ő egy kiugrott papnövendék, és ilyenformán teológus korában gyakran részesült penitenciában, ahogy az enyhébb egyházi büntetéseket nevezik. De ezek általában pálcázások voltak, melyet egy idősebb pap mért ki a csupasz fenekükre, és ez rendben is volt.

Így, ha elvesztett egy-egy fogadást, mint kiugrott papnövendéknek, nyomban penitenciában mérték a büntetését.

Felemlékezte az elsőt, ami különösképpen nem is esett rosszul neki. A nyertes, miután bezsebelte a fogadási tét összegét, felszólította, hogy három nap múlva a zártkörű fogadókör színe előtt jelenjen meg, és húsos fenekére kapjon huszonöt botütést.

Megnyalta ajkát, ahogy eszébe jutott a régi eset, tucatnyi év távlatából. Pont annyi éves volt akkoriban, ahány botütésről szólt a büntetés, és mivel azóta, hogy tanulmányai váratlanul megszakadtak, elhanyagolta a fenekét, pedig időnként szinte sóvárgott egy kiadós pálcázás után, hát vállvonogatva felelte, hogy neki meg se kottyan egy kis botozás.

Pedig, ha tudta volna, hogy nem egy könnyű pálcázásban, hanem kemény botozásban részesül, bizonyára nem vette volna ilyen lazán. Eljött a nap, és a titkos fogadókör tagjai már várták, az erre az alkalomra szerződtetett pribék ott állt a puritánul berendezett, hangszigetelt pincehelyiségben a deres mellett, ahová mezítelenül kellett hasalnia.

A jelenlévő fogadók nevettek hájas testén, zavarában motyogott valami olyat, hogy mindig is hízékony volt, majd megjegyzéseket tettek arra, hogy nagy fenéken sok botütés fér el. Kellemetlenül feszengett markával takargatva ivarszerveit a jelenlévő, könyörtelen férfiak előtt, akik mind türelmetlenül várták, hogy szenved. Visszaemlékezett a középkorú papnál tett látogatásaira, a suhogós pálcára, és ekkor meglátta a pribék által előkészített botot. Ez bizony vastagabb, fényesebb volt a nádpálcánál, ilyennel még sohasem kapott.

Ahogy felhasalt, megtapogatta fenekét, hiszen mint minden férfi, féltette, annak ellenére, hogy tisztában volt a büntetés jogosságával. Meg kellett emelnie csípőjét, hogy a pribék alácsúsztassa a fenékdomborító párnát, majd engednie, hogy deresre húzzák. Voltaképpen kényelmesen feküdt, és nézte a falnál üldögélő férfiakat, akik arra tettek kisebb fogadásokat, potom tétekkel, hogy hányadik ütésnél fog nyögni, fog-e könyörögni, vagy inkább szidni fogja a botot és forgatóját, az erre a délutánra felbérelt, izmos pribéket.

Kínosan nyögdelte végig a botozást, egy életre megtanulta tisztelni a botot. Újra és újra alávágtak vele, és ő érezte, hogy ennyire még egyszer sem verték meg. Jóllehet, a botnak most mutatták be először, de a pálcára jól emlékezett.

Miután reszkető tagokkal felkelt a deresről, és megtörölte a feléje nyújtott törölközőben verítékező arcát, két férfi kelt fel savanyú képpel a fal mellett padokról, és vetkőzni kezdtek. Ők veszítették el a fogadást, hogy ő mikor fog nyögni, hogy könyörögni, avagy szitkozódni fog-e. Most ők is botbüntetésben részesültek. A fiatalabb, harminc körüli előzékenyen maga elé engedte az ötvenes éveiben járó másik férfit, aki így hamarabb kapta meg a magáét. Látszott, hogy nem először csapatja meg fenekét, mert régi ismerősként üdvözölte a pribéket, és a boton is végigsimított, amivel az el fogja húzni a nótáját.

Nem tiltakozott az ellen sem, hogy közelebb jöjjenek a nézők, mert jobban akarták látni a büntetését. Vesztes volt, el kellett viselnie. Mialatt a pribék deresre húzta, és megpaskolta kimeredő fenekét, félszeg mosollyal bevallotta, hogy már meglehetősen kívánja a botot, elvégre jó féléve nem kínálták vele, és így már igencsak esedékes volt.

Azután igyekezett ráhangolódni a botra, ami több-kevesebb sikerrel sikerült is neki. A pribék újra és újra keményen alávágott, miközben a férfi felemelte a fejét, és jóleső nyögésekkel nyugtázta a kapott ütést. Amikor néhány perc múlva kioldozták szíjait, akkor elégedetten tapogatta fenekét, miközben lemászott a deresről, és hálásan megköszönte a kapott botot.

A fiatalabbik következett, aki eddig meztelenül várta a sorát. Róla tudták, hogy nagy drama queen, és már azelőtt vinnyog, hogy elérné az ütés a fenekét. Előre nevettek rajta, hogy ezúttal mennyire fog hisztizni. A pribék megtréfálta azzal, hogy amikor feltérdelt a deresre, hogy elhelyezkedjen rajta, megvárta, míg előre támaszkodik, és váratlanul meglepte egy könnyed botütéssel. A férfi újfent felegyenesedett, két kézzel a fenekéhez kapott, és durcásan tiltakozott, hogy ezt az ütést miért kapta? Persze ismét kinevették, és fogadásokat tettek botozás közbeni viselkedésére. Ezt a fogadást nehéz volt elveszíteni, hiszen mindenki arra szavazott, hogy szokás szerint rosszul viseli. Be is igazolódott jóslatuk.

A zömök, izmos férfi nyüszített és jajgatott, miközben csapatta a farát. Már az ütések előtt rázta a fenekét félelmében, és esküdözött, hogy őt verik el legjobban hármuk közül. Fel-felkapta, és lehajtotta a fejét, hangosan panaszolta, hogy mennyire gyötri a bot.

A férfi szánakozva emlékezett vissza erre az első esetre, amikor a fogadási kör szeme láttára őt is megbotozták, mégsem ő volt a nap legemlékezetesebb áldozata, hanem az a nyafogós férfi, aki ennyire sopánkodott, amiért bottal illették féltett fenekét.

Második alkalommal egy orvossal szemben veszített, aki azt a penitenciát eszelte ki a kiugrott papnövendéknek, hogy ő maga fogja kezelésbe venni, és hogy két legyet üssön egy csapásra, nemcsak kellemetlen rectális injekciókban fogja részesíteni, de egyúttal tökéletesíti is ezt a speciális injekciózást, amit sohasem volt alkalma kellőképpen kigyakorolni.

A büntetés nem látott valami félelmetesnek. A férfi emlékezett rá, hogy valamikor a múltban kapott ő már rectális injekciót, és azon kívül, hogy megfingatta a hajdani doktor vele, egyéb kellemetlen emléket nem őrzött az esetről. De a doktor volt a hibás, mert olyan hevesen szúrta meg, hogy önkéntelenül megfingatta vele, és míg ő szégyenkezett emiatt, a fecskendőt mélyen végbelébe ürítette. Remélte, hogy ezúttal nem fog így járni, hiszen már harminc éves is elmúlt, és ilyen korban egy férfi már jobban ügyel a viselkedésére, teste reakcióira. Mindazonáltal emlékezett arra az esetre, amit a doktor ezen kínos eset során elmesélt, hogy egy alkalommal úgy megszúrta egy rettegő férfi fenéklyukát, hogy az összecsinálta magát.

Remélte, hogy ő nem fog így járni, mert voltaképpen semmi baja sincs azzal, ha hirtelen injekcióstűt döfnek fenéklyukába. Az élet velejárója, időnként el kell viselni, és hallott ő már olyat, hogy egy férfi fütyörészett, miközben háromszor is megszúrták a lyukát. Ezt is az a régi doktor mesélte, aki őt úgy megfingatta a rectális injekció ürügyén.

Ám amikor eljött a nap, hogy alá kellett vetnie magát a fecskendő általi gyötretésnek, nagyot nyelt, amikor meglátta a tíz töltött fecskendőt, sárga, sárgászöld és színtelen folyadékokkal. Ehhez nem kellett levetkőznie, de szabaddá kellett tennie fenekét, és egy vizsgálóágyra hasalnia a doktor rendelőjében. Itt is eljött néhány kíváncsiskodó a fogadási körből, akik már akkor elkezdték megjósolni, hogyan fogja viselni, amikor még csak a nadrágját bontogatta.

Belekapaszkodott a régi emlékbe, amikor a vizsgálóágyon hasalt, és a doktor parancsára két kézzel szétfeszítette a fenekét. Biztatta magát, hogy nem lesz semmi baj. Ez a doktor nagy gyakorlattal rendelkezik, hiszen már elmúlt hatvanéves. Úgy megszúrja, mint annak a rendje. Neki nincs más dolga, csak széthúzni a fenekét, ellazítani a záróizmait, majd amikor megérzi a szúrást, elengedni a fenekét, és megkapaszkodni a vizsgálóágy végében, arcát kezeire hajtva. Amikor az elsőt megérezte, így is tett, és csak az illendőség kedvéért nyögött egyet, hogy üdvözölje a fenéklyukába döfött fecskendőt.

Mialatt a doktor lassan megitatta, még el is mosolyodott. Nem lesz itt semmi baj. Csak arra kell vigyáznia, hogy a tíz fecskendőnyi dózist megőrizze beleiben, és ne engedje kifolyni. Majd jól összeszorítja mindegyik után a fenekét, hogy maradásra bírja. Így is tett, amikor kiitta az első adagot, elmosolyodott, megvárta, ahogy csiklandozóan végigsiklott záróizmai szegélyén a tű, és büszkén felemelte a fejét. Záróizmait összeszorította, majd ismét ellazította, jelezve, hogy készen áll a következőre.

A doktor megjegyezte, hogy büszke lehet rá, hogy ilyen jól szúrható az ánusza, és hirtelen, határozott mozdulattal ismét megszúrta. Ettől már berzenkedve nyögött, mert nem várta még, és meglepte a döfés. Mégis felemelte a fejét, és mélyeket lélegzett, miközben a doktor lassan befecskendezte a hideg folyadékot.

A harmadiknál már egyre kínosabban érezte magát. A fecskendő nyomott és feszített, és a doktor olyan keményen vágta a lyukába, hogy felmordult, és öklével a vizsgálóágyra sújtott. Nevettek rajta, és ekkor tudatosult benne, hogy nézőközönsége van. Az előző percekre sikerült tökéletesen megfeledkeznie róluk.

Folyt. köv.