Látják, uraim... 1/3. rész

Látják, uraim… 1/3. rész

(fiktív történet kitalált szereplőkkel és helyszínekkel)

Milyen régen, és mégsem olyan régen kezdődött történetem új gazdámnál.

A csarnok hűvöse kellemetlenül borzongatott, noha tudatában voltam annak, hogy hamarosan melegem lesz. Új gazdám gondoskodik arról, hogy megemlegessem ezt a napot. Előző gazdám tegnap éjjel elkártyázott, és most teljesen új környezetben találtam magam. Az éjszaka fennmaradó részét egy zárt szobában, rácsos ablakok mögött töltöttem, amikor kivilágosodott, parancsot kaptam tisztálkodásra, borotválkozásra, és leborotválták intim részeimet is más szolgák.

Nem sokat beszéltek hozzám, mind tudták, hogy milyen szolgálatra szán gazdánk, csak én vergődtem kétségek között. Előző gazdámnál nem volt rossz dolgom, három és fél évet töltöttem nála, miután közel a harmincadik évemhez megvásárolt idős, beteges gazdámtól, aki nem sokkal később az elíziumi mezőkre távozott hosszú, hedonista örömökben gazdag életpálya után.

Új gazdám negyvenes éveiben járt, nyírott bajuszt és szakállt viselt, melyet hajával egyetemben pomádé tartott lesimítva és fényesen, a közelében érezni lehetett a kenőcs jellegzetes szagát. A délelőttöt egyedül töltöttem a számomra kijelölt szobában, és bár kaptam enni is, mégis nyugtalanság hullámai között vergődtem.

Aztán kora délután, alig kongatta el a közeli templom a dél után két órát, értem küldött. Hallgatag szolgák kísértek ide a csarnokba, egyetlen ruhámat, egy hosszú, tágas köpenyt levették rólam, és miután jelekkel értésemre adták, hogy most jött el az alkalom, hogy gazdánk érkezése előtt elintézzem a vizelést, kapóra is jött ez, mert már igen esedékes volt.

Csak volt alkalmam szemügyre venni a tágas csarnokban lévő eszközöket, és a riadalom sápadtsága öntött el. Felismertem közülük néhányat, korántsem mindet. Eddigi gazdáimnál is használatban volt deres, magam is felhasaltam néhányszor, de itt többféle deres, bak, egy X-alakú kereszt a falnál, további, ismeretlen rendeltetésű bútorok, a fali tartókban bőséges választák vesszőkből, pálcákból, szíjakból, korbácsokból, néhány botot is felfedeztem, emlékeimben még élt régebbi botozásaim emléke, és meg tudtam ítélni, hogy melyiktől mit várhatok.

Ifjabb éveimben a szíjat is kipróbálták rajtam, de a gazdámnak nem tetszettek a nyomok, és bár engem senki sem kérdezett, megkönnyebbültem, amikor tudomásomra hozta, hogy nem fog megszíjazni többé, hiszen nem kedveltem meg az eszközt.

Most a huzatos csarnokban a szolgák egy magasított dereshez vezettek, majd rámutatva eljelelték, hogy feküdjek fel rá hasmánt, és a farkamat igazítsam a hasam alá, hogy a köldököm felé mutasson. Zavartan, feszengve engedelmeskedtem. Ölemet úgy kellett elhelyeznem a deresen, hogy a magasító kidomborítsa fenekemet, nem volt könnyű fennmaradni rajta, miközben igazgattam a farkamat, de a szolgák előzékenyen segítettek. Ebből arra következtettem, hogy új gazdám nem szereti látni a férfiak farkát és herezacskóit, miközben megcsapatja őket.

Faggattam a testemet magamban, hogy hogyan viszonyulok egy veréshez, amely azonban nem lehetett váratlan, hiszen köztudott, hogy az új szolgákat betörik, és hogy emlékezetes legyen számukra a tanítás, legjobb módszer erre egy verés. Így nem is volt kérdés, hogy engednem kell, hogy leszíjazzanak, bokáimat terpeszbe húzzák, csuklóimat is úgy rögzítették a bőrhurkok, hogy bele tudjak kapaszkodni a deres masszív lábaiba, mely a sok kéztől már simára kopott. Hiszen még a jobbfajta dereseknek sem szoktál a lábait lecsiszolni, elég munka a lapját simára gyalulni.

Ezután a szolgák magamra hagytak, és egyedül maradtam a csarnokban. Hallottam, hogy a nehéz vasajtó becsukódik utánuk.

Harmincas éveim közepén járó, hízékony, húsos fenekű férfiként mindig abban a hittel tetszelegtem, hogy jobban bírom a botot keszeg seggű társaimnál, noha gyakran beigazolódott, hogy míg én egy-egy kiadós botozás után napokig sántikáltam, ők szinte fel se vették a kapott ütleget, és néhány óra pihenés után már járásukon sem látszott, hogy pálcát kóstoltak. Bezzeg én, napokkal később is nyöszörögtem munka közben, se a vízhordás, se a favágás nem ment valami jól, és az őr, aki gyakran járt felém, gyakorta kénytelen volt egy-egy ütést mérni övén hordott, több ágú bőrkorbácsával a fenekemre, hogy jobban igyekezzek. Ezeknek az ütéseknek az lett volna a céljuk, hogy felfrissítsenek, de ritkán érték ezt el, csak megugrasztottak, és utána sem ment sokkal jobban a munka.

Ahogy felemeltem a fejemet, és nézegettem az eszközöket, arra gondoltam, hogy melyik eszköz volna alkalmas arra, hogy új gazdám betörjön vele. Vajon melyiket fogja választani, és milyen hamar fog kiderülni kényeskedő természetem? Mivel a belső szolgák viszonylag kényelmes életét éltem, ez minden alkalommal kiderült, ahányszor csak megcsapattak.

Ekkor hallottam a nehéz vasajtó nyikordulását, és léptek, beszélgetés hangját.

1. Látják, uraim, ez az új szolga, aki alig várja, hogy megkapja jogos büntetését – hallottam gazdám hangját. – Állítólag remekül főz, szakácsként is megállja a helyét, de felszolgálásban és ételkóstolásban is szerzett tapasztalatot. Ezt láthatják kövér testén. Vallják be, uraim, mostanában nem láttak ilyen hájas feneket.

Kissé elszégyelltem magam erre, és lehajtottam fejemet. A lépések és a hangok közeledtek, mivel nem mertem hátrasandítani, úgy véltem, tucatnyi férfi közelít felém.

1. Már előkészíttettem a felavatásra, és iderendeltem két poroszlót, akik majd ellátják a baját. – ekkor értek mellém, körbeállták a derest, hümmögtek, helyeseltek, gazdám pedig folytatta. – Nevet még nem adtam neki, mert engem nem érdekel, hogy eddigi tulajdonosai hogy nevezték, magam szeretem elnevezni szolgáimat.

Legszívesebben felkiáltottam volna, hogy Murby vagyok, és nem is szeretnék ezen változtatni, megszoktam, az utóbbi években mindenki így szólított, de az utolsó pillanatban a jobbik eszemre hallgattam, és egy hangos szusszanással visszakushadtam megfeszülő testhelyzetemből.

1. Mi a véleménye, doktor úr? Mivel bottal szándékozom megcsapatni a farát, felkészítsük arra, nehogy elaludjon a procedúra alatt?

Többen nevettek, úgy látszik, itt visszatérő tréfálkozás tárgya volt, hogy egy botozott férfi képes elaludni unalmában, míg a farán csattog a bot. Bevallom, nem találtam viccesnek.

1. Véleményem szerint kell kapnia ébresztőt – felelte egy másik hang, alkalmasint a doktor hangja.

1. Magam is úgy vélem – kapcsolódott bele egy harmadik, mély férfihang. – Ezért is hoztam magammal egy levél csípős végbélkúpot. Lesz szíves felhelyezni mindet? Nem akarnám, hogy felolvadjanak, ez az néhány perc is elég volt, hogy puhábbá váljanak, mint amikor kivettem a jégről őket.

1. Remek ötlet – vette vissza a szót a doktor, és átvette a levélnyi, vagyis öt végbélkúpot a társától.

Mivel tartottak a kúpok felolvadásától, haladéktalanul gumikesztyűt húzott, a csattanásra végigborzongtam.

1. Nocsak, nem szereti a kúpot? – figyelt fel borzongásomra egyikük, aki még nem szólalt meg eddig.

1. Honnét tudjam? – felelt gazdám. – Hiszen csak pár órája nyertem el kártyán, és még nem volt alkalmam kitapasztalni. Nos, szolga, kaptál már kúpot, ugye?

1. Igen, uram, volt szerencsém részesülni ilyen ajándékban – ahogy ezt kinyögtem, kiszáradt a szám az emléktől. – Egyik gazdám méltóztatott jutalomfalatnak hívni.

1. Jutalomfalat! – rikkantott egy hang, érzésem szerint az, aki szóvá tette borzongásomat. – Ez tetszik! Nos, akkor nincs akadály! Doktor úr, lesz szíves felhelyezni ezeket a kis jutalomfalatokat!

1. Máris, uraim – a doktor gumikesztyűs ujjával matatott fenekemen, szétfeszítette, majd megdörzsölte a szoros húsgyűrűt. – Gyerünk, szolga, hogy kell fogadni a kúpot?

Mély lélegzetet vettem, és ellazítottam záróizmaimat. Az első kúpot szinte pillanatokkal később elnyeltem fenéklyukammal. Igyekeztem férfiasan tűrni, akkor is, ha soha nem tartozott a kedvenceim közé. Éreztem a doktor nagy gyakorlatát, ahogy mélyen belém nyomta, csak úgy szárazon, és voltaképpen örültem is, hogy nem egy kezdő kúpol meg. Még magamhoz se tértem, már a második kúp is a lyukamba merült. Hidegnek éreztem, valóban néhány perccel ezelőtt még a jégszekrényben lehetett. Kissé elhúztam a számat, ahogy a harmadikat is mélyen a farnyílásomba fogadtam. Kissé sokalltam már, egyszerre ritkán kaptam többet, de ötöt semmiképpen. Jött a következő, ezt is határozottan, egyetlen mozdulattal juttatta be helyére. Már csak egy volt hátra. Lassan olvadni kezdtek bennem, és mire az ötödik is megérkezett, már egyre határozottabban éreztem hidegségük mellett a csípést is. Önkéntelenül is meg-megfeszítettem faromat, sőt kitoltam és amennyire tudtam visszahúztam, ügyelve arra, hogy farkam és heréim visszahelyezkedjenek a számukra kivésett mélyedésekbe.

Ismét nevetés futott végig a jelenlévő férfiakon, akik előtt nem maradt rejtve, hogy megvonaglik testem. Már a bárpultnál töltögették maguknak az italokat a metszett üvegpoharakba, és addig fel se tűnt, hogy nemcsak gazdagon felszerelt bárpult, de kényelmes karosszékek és kis, kerek asztalkák is elhelyezésre kerültek a csarnokban.

Folyt. köv.