Az ingatlanközvetítő 2/2. rész

Az ingatlanközvetítő 2/2. rész

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel)

Berzenkedve nyögdécseltem, és egyre nehezebben sikerült ellazítanom a seggem a következő ütést várva. Már nem tartottam olyan jó ötletnek a botot, de meggyőződtem arról, hogy mégis sokkal jobb választás a vesszőnél és a vékonyabb szíjaknál.

Talán tucatnyi ütést kaptam, amikor a két szürke kötényes odaengedte a doktort, aki újabb két kúpot nyomott belém egymás után, majd miután két-három alkalommal rányomott, kihúzta gumikesztyűs ujját, és hátralépett, hogy folytathassák.

A két férfi most két oldalról állt a deres mellé, és hol jobbról, hol balról mérték ki az ütést. Egyre keservesebben nyögdeltem, miközben azokra a középkori férfiakra gondoltam, akikkel példálóztak, hogy büszkén tolták ki a feneküket, és halk nyögéssel felelgettek a botnak, majd miután huszonöt vagy ötven botütés után felkeltek a deresről, hálásan megköszönték a kapott ütleget.

Milyen messze voltam még tőlük. Többször is figyelmeztetniük kellett, hogy lazítsam el a seggemet, és bizony megesett, hogy már azelőtt panaszosan nyögtem, mielőtt lecsapott a bot. A doktor ismét felnyomott két kúpot, amiket már szinte hálásan fogadtam. Hiába, mindenért hálás voltam, ami szünetet jelentett a fájdalmas ütések között.

Nem siették el, megnyomkodták, megérintgették a seggemet, és gondosan kiválasztották a következő ütés helyét, melyet aztán igyekeztek oda kimérni. Nem vigasztalt, hogy profik, hiszen annyira fájt már a fenekem, hogy hangosan jajgatva panaszoltam. Mindent megígértem, hogy sokkal nagyobb erőfeszítéssel fogok dolgozni, hogy én leszek a legjobb az ingatlanos szakmában, minden vasárnap misére járok, csak legyen már vége a tortúrának.

Elég volt egy kiadós huszonöt botütés, hogy gyáva, nyafogó férfi váljon belőlem. Pedig milyen büszke voltam a formás seggemre, amikor dicsérték. Most csak lihegtem, és panaszkodtam.

Észre sem vettem, hogy befejezték megbüntetésemet. Csak arra lettem figyelmes, hogy kioldozzák szíjaimat, és felszólítanak, hogy hagyjam el megpróbáltatásaim színhelyét, a derest. Remegve, reszkető tagokkal keltem fel, kivörösödött arccal, de tisztában voltam azzal, hogy arcomnál csak a seggem vörösebb.

Ekkor váratlanul nyílt az ajtó, és egy számomra ismeretlen, ötven év körüli férfi lépett be. Körülpillantott, elnézést kért a váratlan zavarásért, és míg én a fenekemet tapogatva próbáltam összeszedni erőmet, hogy kibotorkáljak valamelyik ajtón, mert már elfelejtettem, merről jöttem be, addig ők négyen megbeszéltek valamit.

Nem hittem a szememnek.

Mind a négyen dolguk után láttak, mintha már rég összeszokott csapatot láttam volna. Az idegen férfi vetkőzni kezdett, miközben előre szabadkozott, hogy elszokott már a segge a bottól, de most elérkezettnek látja az idejét, hogy újra felvegye vele az ismeretséget. Mire lemeztelenedett, már felemlékezte, hogy megvan jó egy éve is, hogy utoljára deresre húzták, és amiatt is elnézést kért, hogy a legutóbbi alkalom óta felszedett némi túlsúlyt. Végig siklott tekintete a falra függesztett botok kínálatán, majd találomra kiválasztott egyet, mondván, hogy emlékezete szerint azzal már kapott régebben, majd egy lapos derest tettek ki számára, melyen lassan, szuszogva végighasalt.

Mialatt deresre húzatta magát, kapott néhány gúnyos megjegyzést gömbölyded alkatára, és megpaskolták a fenekét is, mondván, hogy jó hájas, de sok ütés elfér rajta. A férfi szégyenkezve hajtotta le a fejét, majd a doktorhoz fordult, és megkérdezte, hogy ugye, nem akadály a hízékonysága annak, hogy alaposan megrakják.

A doktor azt felelte, hogy voltaképpen nem akadály, de mialatt csapatja a fenekét, igyekezzen arra gondolni, hogy a jövőben őrizkedjék a nagy traktáktól. A férfi lihegve ígérte, hogy mindent meg fog tenni, majd kérte a két szürke kötényes férfit, hogy ne kíméljék, megérdemli, hogy alaposan megbüntessék. Mivel sietségében elfelejtett másik botot választani, az általa választott mellé helyette választottak egy másikat, majd a két férfi megtapogatta, megpaskolta a seggét, és közölték vele, hogy ötven botot fog kapni, Ő lehajtott fejjel bólintott, hogy tisztában van vele, hogy megérdemli.

Elkezdődött a botozás. A két szürke kötényes gyakorlottan, felváltva csaptak le a magas deresen hasaló férfi fenekére, aki szolgálatkészen igyekezett kitolni, és respektálták is igyekezetét. Mindig megvárták, míg szépen kidomborítja ellazított fenekét, akkor keményen alávágott hol egyik, hol a másik.

A férfi elégedetten nyögte a botot, és megjegyezte, hogy már nagyon hiányzott neki. Hájas seggén szépen sorakoztak a vörös hurkák, meg is kérdezte, hogy hogy néz ki a feneke, mert nagyon kényes rá. Megnyugtatták, hogy büszke lehet a seggére, mert az ütések nyoma egyenletesen látszik, ami bizonyítja majd, hogy nem rángatta, miközben fart csapatott.

Lihegve vallotta be, hogy meglehetősen ízlik neki a bot, majd a következő ütéstől nagyot nyögött, és szégyenkezve kért elnézést, hozzátéve, hogy úgy néz ki, valóban elszokott ettől, de a jövőben oda fog figyelni arra, hogy két-három havonta hasaljon egyet.

Ezt az elhatározását mindhárman támogatták, majd felszólították arra, hogy jobban tolja ki és lazítsa el a fenekét, mert még alig tartanak a felénél, és máris elfelejti, hogy mi a dolga. Ismét elnézést kért, és a következő néhány ütésre megint előzékenyen tolta ki a fenekét, ilyenkor kilátszott a fenéklyuka is. Amikor az ütés után összeszorította, már nem lehetett belátni feneke vágásába.

Igyekezett segíteni a két szürke kötényes férfit, hogy azok alaposan el tudják verni a seggét, közben többször is azt lihegte, hogy megérdemli, amit kap. A legtöbb alkalommal fegyelmezetten nyögött a bottól, de néhányszor felhorkant, vagy feljajdult, hozzátéve, hogy ezt jól megkaptam!

Sokat tanultam ettől a férfitól arról, hogy hogyan viselkedjek a jövőben a deresen, hogyan segítsem a két férfi munkáját, és megfogadtam, hogy legközelebb már sokkal jobban fogom bírni a botozást.

Hamarosan megkapta a neki járó ötvenet a hájas férfi, és hálásan nyúlt el a deresen. Büszke volt arra, hogy ismét kibírta, ezt el is mondta, miközben lekászálódott a fekpadról. Hálásan megköszönte a kapott botot, miközben értő ujjakkal tapogatta fenekét, önkéntelenül számolva a forró hurkákat rajta. Kétszer is megkérdezte, hogy ugye, jól viselkedett közben?

Mindhárman biztosították afelől, hogy ahhoz képest, hogy több, mint egy éve nem kóstolt botot a segge, meglehetősen jól bírta, és mielőtt felhúzta volna a nadrágját, a másik orvos érkezett meg, kezében két kúpot mutatott fel, amit megpillantva a megbotozott férfi megadóan hajolt előre, és nagyokat sóhajtva tűrte, hogy a doktor felnyomja neki sorban mindkettőt figyelmessége jeléül.

Közben megjegyezte, hogy régebben mindig le kellett hasalnia a kúphoz és rectális injekcióhoz, de az utóbbi időben már megbízhatóan tudja tartani a fenekét hajolva is, pedig amikor tanulta ezt az új pózt, gyakran leguggolt, mikor megérezte a nyomást és feszítést a fenéklyukában. Most már meg se kottyan neki ez a két kúp, noha változatlanul nem kedvelte meg sem ezt, sem a segglyukába döfött injekció érzését.

Miután testébe fogadta a kúpokat, felegyenesedett, felhúzta nadrágját, rendezte a ruházatát, és elhagyta a kínok termét.

A két doktor is intett nekem, hogy kövessem őket. Hálásan búcsút intettem a két szürke kötényes férfinak, és utánuk siettem, elvégre ők tudják, hogy hol a kijárat.

Így esett, hogy visszatértünk az orvosi rendelőbe, ahol azzal kellett szembesülnöm, hogy a büntetés lezárásául még egy injekciót is kell a fenéklyukba szúratnom. Erőtlenül tiltakoztam ellene, hiszen sohasem kedveltem a farszurit, inkább a kúpot választottam volna, mert azokkal már úgy-ahogy megbarátkoztam. De a két orvos igyekezett mégis az injekcióra rábeszélni.

Elmondták meggyőzésül, hogy csak egy kis nyomást és feszítést fogok érezni, bármelyikük is szúr meg, ügyesen be tudja vágni a tűt, feltéve, ha nem szorítom össze. Gúnyolódtak, hogy míg a botozás alatt nem hisztiztem, most egy kis injekciótól ennyire berzenkedem. Közben egy közepes tartályú fecskendőbe egyikük felszívott valami sárgás-zöldes folyadékot, majd tűt illesztett rá.

A másik felszólított, hogy ideje hasalni. A vizsgálóágyra mutatott, és én kényszeredetten, panaszkodva hasaltam fel. Szétfeszítették a seggemet, és szemrehányásokat kaptam, mert össze akartam szorítani. Végül egy pillanatra lanyhult a figyelmem, és akkor egy gyors, határozott mozdulattal belém szaladt a tű, felkaptam a fejem, és kiadósat nyögtem tőle.

Az asztalnál ülő segédszemélyzet erre valami olyasmit mondott, hogy megfigyelése szerint minden férfi másképp reagál a rectális injekcióra, de megfigyelte már, hogy a legtöbben felkapják a fejüket a szúrás pillanatában. Majdnem mindenki felnyög, néhányan egészen vicces, magas hangon. Azt is viselkedést is volt alkalma megfigyelni, hogy miként fogadják a fenéklyukuk mélyére pumpált hűvös, csípős folyadékot.

A legtöbben halkan szuszogva, aprókat nyögve nyugtázzák a kortyonként beléjük diktált gyógyszert, mások azonban bezenkedve nyögdécselnek, a kérdésre, hogy milyen érzés, valami olyat felelnek, hogy ez egy nagyon határozott érzés, tele van a feszítő érzéssel a fenéklyuk, és benn csíp a folyadék, amit itatnak velük. Ennek ellenére nem merik mozdítani a seggüket, bármennyire is kellemetlenül feszíti őket a fecskendő, mert senki sem akarja, hogy beletörjön a tű. Így kitolt fenékkel, nyögdécselve szidják az injekcióstű feltalálóját, amellyel ilyen megalázó módon lehet lyukat szúrni.

Néhányan azonban felemelt fejjel hasalnak, nézelődnek, és türelmesen isszák a fenéklyukukba pumpált szert, miközben kitolt fenékkel várják, hogy a doktor kihúzza a kiürült fecskendőt. Ők vannak kevesebben.

Közben a doktor telepumpálta a segglyukamat a kellemetlenül hűvös, csípős folyadékkal, és én kínomban ököllel ütögettem a vizsgálóágyat az arcom előtt. A doktor egy versikét igyekezett megtanítani, és én csak azért ismételtem utána, hogy eltereljem a figyelmemet a kínos érzésről. Végre, amikor harmadszorra már teljesen magamtól szavaltam el, hogy „injekció, seggbe való, de jó, ha lyukamat szúrja az injekció!”, akkor éreztem, hogy nyom egyet még a fecskendőn, majd lassan kihúzza belőlem. Éreztem, ahogy záróizmom szegélyén végigsiklik a tű, és már kész is voltam.

A doktor megpaskolta a seggemet, majd összeszorította, hogy bennem tartsa a folyadékot, és emiatt még nem kelhettem fel. Megkérdezte, hogy ízlett, mire azt feleltem, hogy most örülök, hogy három beöntést is kaptam, mert majd’ összecsináltam magam, amikor belém szúrta az injekciómat. Nevettek, és valami olyan választ kaptam, hogy a negyediknél vagy ötödiknél már le fogok hajolni a fecskendő láttán, és magamnak fogom széthúzni a seggemet, de ezt vitattam. Azt feleltem, hogy nem gondolnám, hogy valaha is eljutok addig.

Erre az asztalnál ülő fehér ruhás férfi, aki közben beírta a lapomra, hogy megkaptam a rectális injekciómat, azt felelte, hogy pedig bizony van ilyen férfi, aki mire lehajol, már szét is húzza a seggét, és bár a szúrás pillanatában felkapja a fejét, de aztán mélyen előrehajol, és mélyeket lélegezve injekcióztatja meg a lyukát. A saját szemével látta.

Ezután még bekenték a fenekem jobb és bal oldalát valami hűsítő kenőccsel, majd utamra engedtek. A külső helyiségben felöltöztem, és felmentem a lépcsőn az irodák felé.

A cégtulajdonos éppen telefonált, amikor beléptem. Intett, hogy maradjak, így becsuktam magam mögött az ajtót, és megtorpantam. Hamarosan befejezte a beszélgetést, és felém lépett. Megkérdezte, hogy hogy vagyok, és hogy megkaptam-e a büntetésem.

Az igazságnak megfelelően válaszoltam, hogy igen, mire látni akarta a seggemet. Elégedetten tapogatta a forró, vörös hurkákat, de ezúttal nem adta tanújelét, hogy meg akarna dugni, így visszahúztam a nadrágom.

Rövid tanmese következett arról, hogy aki lusta, az így jár, és figyelmeztetett, hogy a jövőben is meg fogom látogatni az alagsort, ha rosszul dolgozom. Kérte, hogy legyek hálás azért, mert ő mindent megtesz, hogy a beosztottjai kihozzák magukból a maximumot. Ezt meg is ígértem.

A következő három hétben a szoros munkaversenyben valóban az élbolyban végeztem, de aztán jött egy pangásos időszak, amikor sokkal nehezebb volt ingatlant eladni. Nemcsak nekem, de a munkatársaimnak is. Azokban a napokban szinte valamennyien sántikáltunk kissé, de egyikünk sem panaszkodott egyetlen szóval sem arra, hogy mi történt velük az alagsorban.

Vége