Idenditásváltás a ketrec falai között

Az Átalakítás Rítusa!

Ahogy a láng ég, úgy formál a szél,

Nem én irányítom, más keze mesél.

Egy új élet kezdődik, ismeretlen út,

Elhagyva régit, mindent, ami rút.

Test és lélek átalakul, csiszolódik,

Mint agyag a fazekas keze közt formálódik.

Lassan bontakozik ki, ami rejtve volt,

Aki voltam, az lassan a múltba holt.

Egy új létforma, más nézőpont,

Ahogy a szolga férfiasságból kivont.

Engedelmesség és szolgálat a cél,

Dom/Domina akaratából más legyél.

Mögöttem a múlt, előttem a jövő,

Ahol az én létem csupán egy eszköz, nő.

A ketrec falai közt, új világ nyílik,

Ahol a férfiasság fogalma lassan elszáll, illan, bomlik.

Lábam közt csak üresség honol, néma csend,

A testem emléke, mely a múltba merült, elment.

Nincs már benne erő, csak tehetetlen jel,

Melyet a külvilág tekintete sosem emel fel.

A gúnyos szavak visszhangja bennem él tovább,

Míg árnyékként lebeg a régi büszkeség árva szobra.

Hasznavehetetlen, puha és láthatatlan jel,

Melyet a saját akaratom sem emelhet fel.

Előttük csak egy üres lap vagyok, néma tér,

Hol a régi érzések lassan mind kihűlnek, mint a tél.

Az átalakulás terhe nehéz, édes, kéjes maró kín,

Míg elvész az ismerős a testem minden ráncain.

Csak egy forma, kit elvárásaikhoz igazítanak,

Ki előtt a régi utak lassan mind bezárulnak, s megállnak.

A férfiasság gúny tárgya, kis ideig csak gyalázat,

Majd kéjes vonaglás, örömteli nőies alázat.