Hozd ide a nádpálcát!

Marie úgy érezte, hogy ezúttal nagyon gyorsan, és nagyon szolgálatkészen
kell végrehajtania a parancsot, mert Ura most nem volt olyan nyugodt,
mint amilyennek megszokta: ingerültnek, türelmetlennek tűnt most
ez az érces, mély férfihang, amely mindig elbűvölte Marie-t - hallatára
gyakran beleborzongott, és olyankor, alig pár másodperc múltán,
hüvelye szinte csordultig telt nedvével, és e kellemes illatú nedű nem
kevés része bizony a bugyijába ömlött, ahol egy terebélyes foltban
teljesedett ki. Már amikor volt rajta bugyi... Most nem volt,
de most nem is következett be az előbb említett izgalmas folyamat sem,
pontosan azért nem, mert a parancsot kiadó hang kissé szokatlan volt
a lány fülének. Így aztán, Marie szeme villámként kereste a kikövetelt
fenyítő eszközt, ami persze most is ott volt a szokásos helyén,
a sarokban, a falnak támasztva. Marie térdei serényen rótták a parkettát,
és már csúszott-mászott is visszafelé, miután oldalra hajtott feje
jól irányzott mozdulatával, szinte párducként csiptette a fogai közé a
nádpálcát.

És most ott térdepelt Ura előtt, és alázatosan, szinte könyörögve
nézett fel rá, abban reménykedve, hogy Ura nem fogja nagyon
megfenyíteni. A szeméből akarta kiolvasni, hogy mekkora lesz
a büntetés. Ebben már nagy gyakorlatra tett szert; a rámeredő
delejes szempárból általában majdnem pontosan meg tudta állapítani,
hogy Ura mennyire haragos, és hogy ez a harag, az elkövetett vétség
súlyával párosítva, mennyire súlyos büntetést von majd maga után.
És - hogy ebből kiindulva - hány hurkára, és milyen erős hurkákra
számíthat a domborodó hátsóján feszülő finom, bársonyos bőr.
Érezte, hogy a fenekét alkotó két félgömbben bizsergés támad,
mintha már a nádpálcával való találkozásra készülnének fel,
sőt, mintha kifejezetten hívogatnák, kacérkodnának a hajlékony,
és nemsokára suhogó pálcával. Fogai közt érezte a fa sajátos ízét,
és nyelvével önkéntelenül is körbenyalta a nádpálca kerekded testét.
Jól esett neki.
----------------------

Folytassam?