Szolga Tibor verse - A csend bilincse

A csend bilincse

Lelkemre szóval tettél pecsétet,

parancsod ringat, mint szél a rétet.

Nem fájdalom ez , mély áhítat,

hol szolga szíve tisztán virradhat.

Szemedbe nézve térdre hullok,

ott nincsen álarc, nincsen titkok.

Egy mozdulatban otthonom van,

egy halk „Most.” s a világ a nyugalmam.

Nem lánc, mi tart, a hűség fénye,

nem ostor, csak a vágy zenéje.

Kéz a kézben, csendbe simulva,

a rend ölelésébe végleg hullva.

Te irány vagy, én a követés,

egy mélyebb lét halk remegés.

Könnyű alázat, gyöngy s akarat,

bennem visszhangzol, ledöntve a falakat.

Szótlanná válik minden szólam,

ha parancsodban haragod van.

Büszke hatalom, csak áldott idő veled,

egy lélek hajol meg, s egy lélek szeret.