A januári tavaszban történt (1)

Idén január hónapban volt kb. tíz nap egymás után, mikor szinte tavaszias volt az idő, mert a hőmérő higanyszála éjszaka sem ment 0 fok alá, napközben pedig sokszor elérte, néha meg is haladta a 15 fokot. Egy ilyen napon kikerékpároztam a Duna partra, a szokott helyemre és letámasztva a kerékpáromat átültem a padra, ahol sütött a Nap, jó meleg volt és lehetett nézelődni a parton előttem elkorzózott népeket: kicsiket, nagyobbakat, gyerekkocsiban és már saját lábon szaladgálókat, vagy futóbiciklizőket. De voltak házaspárok, akik egymás kezét fogva és beszélgetve sétáltak, de nagymamák, vagy idősebb hölgyek is, akiket szintén kicsábított a jó idő a Duna partra, no meg fiatalok, akik az iskola után jöttek ki a jó levegőre.

Nem is figyeltem fel, mikor a mellettem lévő padra leült két srác, csak akkor, mikor hallottam a megjegyzéseket, amiket tettek rájuk a sétálók:

1. Nem szégyellik magukat! Itt, így viselkedni! Nahát, micsoda szemtelenség és pimaszság ez! stb. stb.

És persze hallottam a srácok viszontválaszait, az ő beszólásaikat is:

1. Ne velünk foglalkozzanak, hanem magukkal! Mi is azt teszünk, amit akarunk, akárcsak maguk, hiszen mi sem szabjuk meg, hogy mit, hogyan tegyenek, vagy ne tegyenek! stb.

Ekkor már odanéztem, megnéztem a srácokat, akik a szinte nyárias melegben, egy szál pólóban és sportnadrágban ültek ott, zokni nélküli tornacipőjükben. Ültek, de hogy! Egymás ölében, egymás felé fordulva a padon és smároltak is ráadásul. (Huh! Nahát, még ilyent!)

Halkan megszólaltam a fiúkhoz beszélve:

1. Azt gondolom, hogy tegyétek, amit akartok, amire kedvetek, vágyatok van, de ne replikázzatok a mások megjegyzéseire, mert nekik is van erre joguk, hogy megjegyezzék, ami nekik nem tetszik, és nem csodálom, csak azt, hogy durvább megjegyzések, vagy tettlegesség még nem történt. – hallották tőlem a srácok, akik már legalább középiskolások lehettek, de biztosan a tinédzser korúk felső harmadában.
2. A bácsi is ellenzi, amit teszünk? – kérdezték meg tőlem.
3. Én nem, engem nem zavar. – feleltem nevetve hozzátettem: - Nem én tettem a megjegyzéseket nektek, bár azt azért leszögezhetjük, hogy nem átlagos a viselkedésetek.
4. Mi nem átlagos, és miért is kellene átlagosnak lennünk? - kérdeztek vissza.
5. Nem kellene, bár ha nem akartok ilyen negatív kritikai megjegyzéseket kapni, akkor nem kellene nagyon kilógni a sorból! – szóltam barátian nekik.
6. Miért kilógunk mi? Vagy mi lóg ki? – firtatták még.

Elnevettem magamat és ezt mondtam erre:

1. Ha felálltok onnan és ideültök mellém, erre a padra, akkor elmondom, de csak Nektek!

A srácok már fel is pattantak: először aki a másik ölében ült, neki élénk, citromsárga színű sportnadrágja volt, és ahogyan felállt és odajött hozzám, jól látható lett számomra, hogy már igencsak áll, mered előre a farka, mert majdnem kibökte a sárga sportnadrágja elejét.

Mikor a másik is felállt, de az azonnal meg is fordult a Duna felé és fél oldalazva jött felém, annak is látszott, hogy merevedése van, de nem előre állt a farka, hanem oldalra feküdt a combján és mivel a bőre lehúzódott a makkjáról, így a makkja rózsaszínű vége a világoskék sportnadrágja bal oldali szárán kandikált ki.

A srácok balról és jobbról leültek mellém, de én is közben megfordultam, átfordultam és átlépve a pad ülésén, a Duna felé ültem már. Ekkor a jobbról mellettem lévő srác megszólalt:

1. Itt vagyunk, mondja bácsi! – szólított fel engem. Én meg ezzel kezdtem:
2. Először is nem vagyok bácsi, hanem Ákos a nevem és hatvan+ éves vagyok és Ti? – néztem rájuk.

A jobbról mellettem ülő Dani nevet mondott és tizenkilenc évet, míg a balról mellettem ülő Petit és csak tizennyolc évet vallott be.

1. Rendben, akkor elmondom mire gondoltam a lógásról. Nem, nem arról, hogy esetleg lógtok a suliból, mert ez a Ti dolgotok, hanem arról, amit az itt, mögöttünk sétálók kifogásoltak rajtatok: Nem vagytok már csikók, bár ahogyan elnéztem titeket, míg ide átültetek mellém, bizony bizonyos „alkatrészetek” még igencsak csikói korban és méretben van. J– jelentettem ki, a srácok egy ideig hallgattak, majd Peti megszólalt:
2. Csak nem érdekli a bá..t, azaz Ákost az a bizonyos csikói „alkatrész”, mert megtekinthető lenne, persze nem itt, hanem odébb, ott lent a Duna parton a bokrok takarásában, mint egy múzeumban, persze belépő díj fejében. – hallottam és nevetett. Én pedig ránéztem Petire komolyan és megkérdeztem:
3. Belépődíj ellenében? És mennyit kóstálna az?
4. Egy ezrest, ha csak megnézni akarja. – felelte Peti, de Dani is megszólalt: - Ha többet is akarna, nem csak megnézni, de mást is, azt is lehetne, de az már kettőtől ötezer forint lenne. – jelentette ki és hozzátette: - Nem olyan pici, mint az ókori szobroknak van, vagy mint a híres Dávidnak. Mert az pici, alig látni, olyan pici.
5. És tudjátok miért olyan pici? – kérdeztem, de a srácok tagadóan rázták a fejüket:
6. Mert akkoriban azt tartották, hogy a pici pénisz azt jelenti, hogy az illető nem az izmait fejleszti, hanem az eszét, így tanult, művelt, intelligens lesz. – magyaráztam meg nekik.
7. Hüm, ez érdekes. – nyugtázta Dani, de visszatért arra, ami jobban izgatta:
8. Akkor akarja látni, vagy sem? – nézett rám kérdőn.
9. És ha én azt mondom, adok egy tízest, de akkor mind a ketten legyetek benne, mit szólnátok? – néztem rájuk. A két srác elámult, de Peti azonnal kérdezett is:
10. Fejenként, vagy együtt?
11. Természetesen fejenként, de persze nem itt, hanem másutt! Nem messze van egy nyaralóm, ott. – erősítettem meg. A srácok összenéztek és már beleegyezésükként ugrottak is talpra.
12. Várjatok, ne olyan hevesen. Ti gyalog vagytok én meg kerékpárral. Kisétálunk a buszhoz, ti azzal menjetek a végállomásig, én meg elkerekezem, veszek ki pénzt is közben és a végállomáson találkozunk! – nyomatékosítottam és hozzátettem: - De Dani, told lejjebb a derekadról a csípődre a sportnadrágodat, mert nem akarok, bámészkodok sorfala között menni a buszmegállóig! Így is tett. Ott kiderült, hogy 15 perc múlva jön a busz, így ők ottmaradtak, megvárták, én meg elkerekeztem, hogy felvegyek pénzt és a végállomásnál találkozunk.

(folyt. köv.)