Történetek az ünnepi vonatról (2)

A vasútállomásról autóbusszal mentem be a városba és hamarosan már a régi romkert mellett sétáltam be a Városháza tér felé és érkeztem meg az országalmához. Ott már nagy volt a nyüzsgés. Mindenféle pavilonok álltak a Fő utca két szélén, ahol a legkülönbféle portékákat lehetett nem csak megcsodálni, de meg is venni. Közben, időnként egy-egy csapat kisebb-nagyobb srácból álló katonák, különféle időszakok katonai ruházatában haladtak el mellettünk, közöttünk.

Nekem különösen az a csapat tetszett, amelyek húszon éves srácokból állt, rajtuk daróc ruha és azon még láncból készült hosszú ing is volt, ami néha a térdeikig is leértek, de mindig volt rajtuk széles bőr öv és abba bujtatott hosszú kard, meztelenül, hüvely nélkül.

De különösen a legelöl, egyedül haladó, menetelő srác keltette fel az érdeklődésemet az egyik csapatnál, mert a srác már a harmincas évei elején járhatott, szép szál magas srác volt, lángvörös hajzattal, aminek a vége a vállaira hullott s hátul a lapockája közepéig ért. De nem csak a haja volt lángvörös, a kezében hordozott kardja is lánghoz hasonlatosan kacskaringós és hosszú volt, kétélű és a földtől egészen a válláig felért, így nem is tudta az övébe bujtatni, hanem a kezében vitte, lóbálta.

A csapatok többször is elvonultak már mellettünk, mikor a Városház tértől jövet csatlakoztam hozzájuk, mentem utánuk végig a Fő utcán, el a színház és a szálloda mellett, majd át az úton a Zichy ligetbe, ahol a füvön, a fák hűvösében gyakorlatoztak, kardoztak, baj vívtak bemutató gyanánt.

Végül 14 órára újra felvonultak a Zichy ligetből a Városház térre, ahol egy másik csapattal mérték össze kardozó tudásukat, de a vezérek, mint kiderült Toldi Miklós (a veres hajú) és Venczel a cseh vitéz külön párbajt vívott a tér közepén gyalogosan.

Nagy elánnal csaptak össze, csak úgy szikráztak a kardok, ügyesen váltogatták az ütések irányát, erejét, de egy ideig egyikük sem tudott a másikuk fölé kerekedni. Persze a nézők, főleg a kisebb srácok nagy hanggal, kiabálásokkal buzdították őket.

Végül is, egy ügyes csellel Toldi Miklós elütötte a cseh Venczel vitéz kardját és közel ugorva hozzá, a lánckesztyűs kezével orrba vágta, mire az erre nem számítva hanyatt esett, de a szemfüles Toldi már ott is volt mellette és láncingére tűzte a kardja végét, hegyét és ezzel magadásra bírta a cseh vitézt.

Jutalma a nagy ováció mellett a királykisasszony kendője lett, melyet a láncinge vállához tűzött és Toldi Miklós büszkén viselte a nap további részében.

Arról még nem esett szó, hogy Toldi Miklósnak milyen volt a harci viselete: Ő nem darócot hordott a láncinge alatt, hanem atlasz anyagból készült középkék színű dolmányt és alul pedig papucsban végződő harisnyanadrágot, amin külön kiemelten volt elől odavarrt hely a „csomagnak”. Kellett is, mert ki is „töltötte” kellően Toldi Miklós „ékszere és golyói” a rendelkezésre álló helyet.

A bemutató után a csapatok újra visszamasíroztak a Zichy ligetbe és ott szétszéledtek. Ekkor Toldi Miklós vitéz magához intett, bemutatkozott, majd hagyta, hogy magam is bemutatkozzak. A közeli hűtőből egy-egy doboz sört vette lő, ami nem egyszerű sör volt, hanem a most reklámozott sör beer spritz volt, gyümölcsös ízben.

Míg elkortyolgattuk, majd egy másodikat is, de az bodzás ízű volt, elbeszélgettünk erről-arról, míg nem rákérdezett a vitéz, hogy mi nyerte el úgy a tetszésemet, hogy többször is elkísértem őket „vonulásukkor”.

Őszintén válaszoltam, hogy bátyámra hasonlít, erősen, mert ő is ilyen rőt hajú volt, magas és …, de itt elakadtam. (Mert azzal akartam volna folytatni, hogy szívesen benéznék a farok védője mögé, de azt azért ilyen nyíltan mégsem mondhattam ki.)

Egy ideig hagyott kínlódni, vörösödni, hebegni, majd megszólalt: - Az izgat leginkább, hogy mi van a farok védőm alatt, csak nem mered kimondani? Pedig semmi gond nincs azzal. Megnézheted, ha nem csak nézni akarod, de tehetsz is vele, o l y a n t, hogy azt is megláthasd, ami abból jön, kijön, ha jól kezeled! – hallottam elhűlve.

Persze azonnal megígértem, hogy nagyon is óvatosan fogok bánni vele, mire letorkolt: - Már nehogy óvatos legyél, inkább kemény, határozott és kéjes legyen! – utasított.

Én óvatosan körülnéztem, mire elnevette magát, intett, átmentünk a Ligeten, be egy házba a Ligetből nyíló utcában, ott is egy lakásba, majd annak szobájába és már előttem is állt, intett, hogy tegyem meg, amire vágyom.

Nekem sem kellett több biztatás, már kaptam is le róla a dolmányt és a láncingét, engedtem ki a gatyakötőjét és jutottam a harisnyanadrághoz, hogy azt letoljam róla és már előre is ugrott abból a „bezárt” farka és szabadon jól lecsüngő tökei, amikhez szabadon hozzáfértem, mert már nem takarta a farok védő lemeze.

Élvezettel néztem az előttem himbálódzó szép, vastag és nem is rövid farkát, ami eléggé véreres volt, amik már mint, az erei, erősen kidomborodtak a farkán. Alatta pedig ott csüngött, a testétől elég nagy távolságra a szintén erősen vörös bőrben a golyói, amik szintén hatalmasak voltak.

Jó sokáig ténykedtem azokon, meg- megállva, kicsit pihenve, hagyva lohadni is kicsit, majd újra ingereltem tovább a csúcsig, ami hamar elkövetkezett. A szobából a fürdőszobába mentünk át, ahol a kádban lezuhanyoztuk egymást, majd még folytattuk tovább egy ideig egymás kezelését, ingerlését, és a kád szélére hasalva még egyszer megdugtam, majd kézzel is munkálkodtam a farkán, de újabb adag már nem jött belőle, sajnos.

Jött viszont helyette az ablakon zörgetés, hogy „Toldi Uram jöjjön, mert újra vonulnunk kell!” – hallatszott. Így összekaptuk magunkat, kisiettünk és Ő már a csapat élére is állt, de én lemaradva követtem csak őket.

(folyt. köv.)