Ezt a történetet évekkel ezelőtt, egy itt megismert lánnyal írtuk. Az egyes történések a rabnő, illetve a mester szemszögéből jelennek meg.
Mester szerint
Kikísérve a srácokat visszatértem a nappaliba. A lány a földön ülve várakozott.
- Feltérdelsz, kezek hátul, lábak terpeszben és nem mozdulsz – mordultam rá. Azonnal engedelmeskedett. Felhúztam a redőnyt, a nappali fényárba borult. Kimentem az előszobába aztán bekiáltottam neki, hogy jöjjön utánam. Volt annyi esze, hogy térden csúszva közeledett. Ruhái még ott hevertek a padlón. Odalöktem neki egy szemeteszsákot.
- Szedd össze a gönceidet, de gyorsan! – Miután végzett – még arra is ügyelt, hogy a csizma sarka ne lyukassza ki a nejlont – elővettem a szekrényből a bilincseket. Talpra parancsoltam és felerősítettem a széles bőrnyakörvet. Kissé szorosabbra kapcsoltam a kényelmesnél, majd egy apró lakattal rögzítettem. Acélból készült bokabilincset választottam neki, viszonylag hosszú lánccal, hisz állandó viseletül szántam. A csuklókarikák bőrből készültek vékony acéllánc kapcsolta össze őket a teste előtt. A hátrabilincselt kéz megalázóbb, de munkát nem lehet vele végezni…
- Gondolom észrevetted, én nem vettem részt a „büntetésedben”. Amit eddig kaptál, a barátaimtól kaptad. Az általad okozott rendetlenségért megtiltom, hogy ruhát viselj nálam. Addig maradsz meztelen, amíg én másként nem döntök! Megértetted?
- Igen, Uram!
- Rendben, akkor most megmutatom a házat. Térdre! – pórázt csatoltam a nyakörvére és elindultunk. – A nappalit már ismered, mellette az étkező, szemben a konyha. Sok időt fogsz itt eltöltetni, mert a főzés és a takarítás is a te feladatod lesz. A lépcső feljárat az emeletre, az ajtó pedig a pincelépcsőt takarja. Erről a folyosóról nyílik a két vendégszoba, végén kijárat a hátsókertbe. Most pedig felmegyünk az emeletre.
A lépcsőmászás kissé lassan ment neki, kétszer is rámordultam, hogy igyekezzen. Megmutattam neki a szobáját. Apró helyiség volt, ajtaján rácsos ablakkal, így mindig szemmel tudtam tartani rabnőimet. A vaságyon vékony matrac, takaró. Az ablak a hátsó kertre nézett. Egy zuhanytálca és WC is tartozott a szálláshoz, persze minden szigorúan egy helyiségben.
- Ideje, hogy megtekintsd a pincét. Talpra – ne szerencsétlenkedj nekem térden a lépcsőn! Az alagsor három részre oszlott. Itt alakítottam ki egy jól berendezett konditermet. A mellette levő vasajtó rejtette a kínzókamrát. Viszonylag nagy jól felszerelt helyiség volt. Andráskereszt, csiga, deres, kínpad, kaloda, ketrec, korbácsok, pálcák, bilincsek, egyszóval minden, amire egy rabszolganő kordában tartásához szükség van. Láttam az arcán, hogy részint ijedt, részint izgatott.
- Ez pedig a börtön – nyitottam ki a harmadik vasajtót – Ha megharagítasz, könnyen idekerülhetsz. – A kis lyuk összes berendezése egy kőpadlóra vetett szalmazsák és egy vödör volt. – Most pedig – vittem vissza a kínzókamrába – számolunk a késésért!
Odaállítottam a csiga alá, a horgot beakasztottam a bilincs középső láncszemébe, majd felhúztam, hogy lábujjhegyre kelljen emelkednie. A bokái közé terpesztőrúd került, mely épp a bilincs szélességébe kényszerítette lábait. A korbácsok közül kiválasztottam azt az ötágú, vaskos bőrből készült darabot, amit erre az alkalomra vásároltam. Minden ág csomóban végződött.
- Minden ütést hangosan számolsz és megköszönsz! Ha nem mondod ki a számot, vagy elmarad a „Köszönöm, Uram” akkor az ütés érvénytelen!
Meglendítettem a korbácsot és lecsaptam a fenekére.
Judy szerint
Az Uram ,,felöltöztetett”. Nyakörvet kaptam, bilincset csatolt a kezemre és a bokámra. Ezután körbevezetett a házban. Megmutatta a szobámat, aztán levitt a pincébe. Itt volt a kínzókamra tele mindenféle szerkezettel. Néhány ismerős volt, láttam már filmekben, de sok olyan tárgyat is találtam, amiről el sem tudtam képzelni, mire való. Sejtettem, hogy a reggeli késésért még nem kaptam elég büntetést, és most eljött az ideje. A kezem a fejem fölé kötözte, a bokáim közé rúd került, lábujjhegyen álltam. Épp háttal voltam neki, nem láttam, mit vesz a kezébe. Hirtelen égő fájdalmat éreztem a fenekemen, egyszerre több helyen is. Igen, ez egy korbács. Már annyi ilyen filmet láttam, és annyira vágytam már arra, hogy ezt kipróbáljam. Nem ütött túl nagyot, így egy picit még tetszett is a dolog.
- Egy. Köszönöm, Uram.
Újra lecsapott a korbács.
- Kettő. Köszönöm, Uram.
Az elején még könnyen ment, de az ütések egyre erősebbek lettek, és egyre nehezebb szedtem össze magam, hogy megköszönjem. Most már minden ütésnél felsikítottam, potyogtak a könnyeim.
- Tíz… Köszönöm… Uram.
- Jól van. Tudod húsz perc késésért húsz korbácsütés jár, de mivel még új vagy, teszek egy kis engedményt. Választhatsz, hová szeretnéd a többit. Ha a melleidre kéred, megfelezem az ütéseket, és csak ötöt kapsz. Vagy folytathatjuk a popsidon is, akkor megkapod mind a tízet. Na, hová kéred?
A fenekem már nagyon fájt, és szerettem volna minél kevesebbel megúszni.
- A melleimre, Uram.
- Jó választás. Most nem kell számolnod.
Azzal lecsapott a mellemre. Gyorsan egymás után megkaptam az öt ütést. Szerencsére nem ütött erőseket, de így is eléggé fájt. És tele lettem vörös csíkokkal.
- Mit mond ilyenkor egy jó rabszolga?
- Köszönöm a büntetést, Uram!
- Ügyes. Jól van, a büntetés letudva. Amit ezen túl teszek veled, azt ajándékba kapod, mert tudom, hogy ezt szeretnéd. Akarod, hogy kipróbáljunk valami újat?
Comments (0)