A kedvenc játékszer, 6.

Az Úrnő magához szólította Gregort, aki rögtön oda is sietett elé. Az Úrnő felrántotta Gregor ingét, durva mozdulatokkal levette szolgája nadrágszíját, akinek nadrágja ezután lecsúszott.
- Most állj be a sarokba, és figyelj minket, amíg máshogy nem utasítalak!
Gregor lecsúszott nadrágban, erényövben sajgó hímtagjával, akár egy pingvin, úgy totyogott a sarokba. Az Úrnő még utánasújtott egyet a nadrágszíjjal, a vége elérte Gregor fenekét. Maga az ütés nem fájt nagyon, de ahhoz elég volt, hogy a fájdalom még élesebbé váljon Gregor ágyékában.
Ezután az Úrnő a deresen fekvő fiúhoz sétált. Szemügyre vette az időközben meztelenre vetkőztetett új játékszer hátát. Akárhonnan is jött, sokat bántották, gondolta az Úrnő, ahogy észrevette a fiú szúnyogcsípésekkel tarkított hátán a halvány csíkokat.
Közel hajolt a fiúhoz, végigsimította a jobb vállát, a nyakát, majd a gerincét.
- Ne félj, ha mostantól bármi bántódásod esik, az csakis az én akaratomból történhet - súgta neki.
A fiú - még mindig az Úrnő fehérneműjével a szájában - remegő hangon szusszant egyet, az Úrnő elmosolyodott, aztán nekilátott a verésnek. Amikor először mart a nadrágszíj a hátába, a fiú felszisszent.
- Innentől számold az ütéseket, Gregor! - utasította sarokban álló szolgáját az Úrnő. - Én akarom magamnak a kegyetlenség örömének zavartalan átélését a fiúnak pedig - ekkor újból lesújtott, még erősebben, a fiú megvonaglott, de hangot nemigen adott ki - az alázatos szerelem fájdalmába való zavartalan belemerülést. A számvitel a te dolgod. Menni fog, végül is kereskedő vagy azokban a hosszú, szégyenteljes hónapokban, amikor nem vagy a szolgám.
- Igenis, Úrnő! - válaszolt átszellemülten Gregor.

Ez a férfi, gondolta a fiú, ez a férfi, akit az Úrnő Gregornak nevez, egy kereskedő? Akkor ez az annyira tipikus inasnév nem lehet az igazi neve... Vajon mekkora vagyonú kereskedő? Vajon hogyan tudta az Úrnő így a hatalmába keríteni? De a fiú gondolatai hamarosan riadtan szét is röppentek, amikor lesújtott az újabb ütés.
- Száznál jelezz, Gregor! Azzal, hogy térdre hullasz - mondta az Úrnő, és a fuú fenekére mérte negyedik ütését. - Bízom benne, hogy nem téveszted el.
Még kilencvenhat ütés, gondolta a fiú. És nem csak ezzel a nadrágszíjjal fog kapni, hiszen látta, mi minden van a falra akasztva ebben a kamrában. Ah, már csak kilencvenöt ütés. De nem szabad számolnom, gondolta a fiú. Hogy is mondta Úrnőm? Merüljek bele az alázatos szerelem fájdalmába. Igen, ezt kell tennie. Nem számolta tovább az ütéseket, a fájdalom egyre gyorsuló és egyre erőteljesebb ritmusára koncentrált, ahogy az Úrnő egyre jobban belejött a verésbe.

Szent ég, huszonöt ütés, gondolta Gregor. Huszonhat, huszonhét, huszon... egyre gyorsabb az Úrnő, és egyre erősebben üt. Mintha valamiféle dühöt vezetne le. A játékosság eltűnt az arcáról, dac és harag látszik szemein és ajka tartásán, vette észre Gregor. Azt is észrevette, hogy ágyékából nem sugárzik már a fájdalom, hímtagja összement. Nem izgatott már, hanem fél.
A fiút félti.
Negyvenöt, negyvenhat... Az Úrnő túl messzire megy, gondolta Gregor, túl erősen üt. Az ő beavatásán is nagy szerepe volt a fizikai fájdalomnak, de nem ekkora mennyiségben és ekkora hévvel. És ez még csak a kezdet. Ötvenöt, ötvenhat... A fiú szeméből könnyek potyognak, észlelte Gregor. Talán gyakorolt valakin az Úrnő, talán az ő megtöréséből és folyamatos gyötréséből is sokat tanult, azért engedi meg magának, hogy ilyen merész legyen. Hatvankettő, hatvanhárom...

Az Úrnő érezte, hogy túl van már a felén, karja kicsit kifáradt már, de egyre erősebben igyekezett ütni. A fiú hátát egyre több friss vörös csík szabdalta, néha fájdalmasan felszusszan, és most könnyezik, de érezhetően igyekszik magába fojtani és lenyelni könnyeit. Amikor végez, a fehérneműje tele lesz a fiú lenyelt könnyeivel, gondolta az Úrnő. Érezte a dühöt magában. Nem a fiúra volt dühös, ezt tudta, miért is lenne dühös rá? Más miatt dühös, az udvar miatt, amiatt, hogy semmi garancia nincs arra, hogy függetleníteni tudja magát, nem tudhatja, hogy jövője a tervei szerint alakul-e... A pletykás rokonok és az ostoba udvari etikett dühítette, a pökhendi kérők, akik a királytól és a hűbéri rendszertől kapott rangjukkal majomparádézva előtte semmibe veszik az ő hatalmasságát és úrnői rangját, amit maga a természet ruházott rá. Senki, senki nem érti, hogy ő erre vágyik, mindenki azt várja tőle, hogy egy engedelmes, illedelmes asszonyka legyen egy minél rangosabb uraság árnyékában, és megundorodott ettől a szolgasorstól. Gyűlölettel gondolt a szüleire is, amiért ezt szánják neki. Gyűlölettel gondolt a világra, kivéve Gregort és ezt a fiút, akinek még a nevét sem tudja. És pont ez utóbbit sanyargatja épp. De a fiúnak is tudnia kell, hogy az a dolga, hogy menedékül szolgáljon az Úrnő számára, egy menedékül, ahol az Úrnő kiélheti titkos vágyait, azért cserébe, hogy a fiú is menedéket kapott tőle - nemcsak a hideg és üldözői, hanem magánya elől is. A fiú méltóságot fog meríteni abból, hogy ilyen állhatatosan szenved az ő kedvéért. Már nem sír, nyugtázta az Úrnő két ütés között.

Nyolcvanegy, nyolcvankettő, számolt Gregor.

A fiú úgy érezte, mindjárt elveszíti az eszét. A fájdalom egyre erősebb lett, de érezte, hogy már túl van a holtponton. Hirtelen azon kapta magát, hogy imádkozik. Imádkozik az Úrnőhöz, hogy ne maradjon abba a verés. Az Úrnő nem látja a gondolatait, de az arcáról talán le tud olvasni belőlük valamennyit, reménykedett a fiú. Otthonra lelt ebben az egyre harsányabban pulzáló fájdalomban. Akkor szakad meg a szíve, ha abbamarad.

Kilencvenkilenc, száz, számolt Gregor, majd térdre hullt.

Az Úrnő odadobta hozzá a nadrágszíjat, intett, hogy visszahúzhatja a nadrágját, majd a falra akasztott vesszők, botok és korbácsok felé indult.

A fiú szíve pedig éppen megszakadt. Nem tudott többet parancsolni magának, eleredtek a könnyei.