Filmek a BDSM peremén 1. - Bibliotheque Pascal

Előszó
BDSM és filmek. Első blikkre mindenkinek a pornó jut eszébe, erről a fórumban is rögtön találunk egy gyűjtőtopicot. A kézenfekvő helyett inkább olyan filmekről írnék, melyekben itt-ott fellelhető a BDSM, akár utalás szintjén, akár a történetbe szőve, akár a sorok között elrejtve. Filmrajongó vagyok, de mióta érdekel a BDSM, kicsit olyan szemmel is nézem a műveket, hogy találok-e benne valamit, ami a kis perverz világomhoz kapcsolódik. Meglepetésemre sokkal több filmben merül fel a dolog, mint ahogy azt korábban gondoltam volna, mielőtt a szemem kinyílt volna erre a furcsa világra. Kis sorozatomban szeretnék időről időre olyan filmeket ajánlani, melyek egy hozzám hasonló BDSM-esnek értékes órákat tudnak szerezni anélkül, hogy pusztán a nyers szexualitást ábrázolnák.



Bibliothéque Pascal (német-magyar filmdráma, 105 perc, 2010)
Rendező: Hajdu Szabolcs
Díjak:
Magyar Filmszemle (2010) - Gene Moskowitz-díj, Zöld Holló-díj, Arany Orsó-díj: Hajdu Szabolcs
Magyar Filmszemle (2010) - Operatőri díj: Nagy András

Mona: Török-Illyés Orsolya
Viorel: Andi Vasluianu
Pascal: Shamgar Amram

Monát a gyámügyes faggatja, hogy képes-e felelős anyaként nevelni gyermekét, miután a kislányt a nagynénjére hagyta és külföldön próbált szerencsét. Az életével sodródó, mégis kemény nő előadja élete történetét, utazásának szürreális meséjét bűnről, szerelemről, borzalomról, szépségről, erőszakról, gyengédségről, félelemről, reményről, reménytelenségről, vágyról, erotikáról és halálról. Hogy végülis a bíró hogy dönt, melyik győz: a végtelen anyai szeretet és a gondoskodás vagy a józan ráció… ehhez már meg kell nézned a filmet.
Engem elsősorban a film képi világa és bátorsága fogott meg. Hajdu Szabolcs, a rendező teljesen természetesen és lazán sző irreális, sőt szürreális elemeket a mesébe és bátran nyúl olyan témákhoz, amiről nem illik beszélni, mint pl. a bűnöző és a túsz féktelen szerelme, a kéjgyilkosságok, a lányát kurvának eladó apa, vagy hogy kupleráj, mint az ember-állat legmélyebb bizarr vágyainak egyfajta interaktív szex-panoptikuma. Hihetetlen, hogy mennyire feszes a történet, sosincs idő azon gondolkodni, vajon mi következik, a sztori, mint valami hajnali lázálom szakadnak a fejünkre. Alíz csodaországa volt ilyen, csodálatos, misztikus, ugyanakkor félelmetes és izgató. Török-Illyés Orsolyát már korábbi filmjeiben is szerettem, karakán, mégis nőies és érzékeny alakításáért, itt sem csalódtam benne. Pontosan annyira forró és hűvös, vad és kimért, amennyire lennie kell. Az irodalmi klasszikusok BDSM-be való „remixelése” szerintem hatalmas ötlet, ez pedig a film egyik hipnotikus csúcspontja, mind filmművészetileg, mind erotikusan:
– Imádkoztál az este, Desdemona?
– Igen, Uram.
– Ha jut eszedbe még valami bűnöd, amelyet nem bocsátott meg az Úr, könyörögj érte haladéktalan!
– Mit akarsz ezzel mondani?
– Tedd meg, s rövid légy. Nem öllek meg így, tisztátalanul.
– Meg akarsz ölni?
– Meg…
Az pedig, hogy az egyre félelmetesebben gördülő halál-gépezetet ki vagy mi állítja meg, az már tényleg döbbenetes.
A film, erős látványvilága ellenére nem puffogtat kliséket, nem nyomja agyon a történetet és a szereplőket, minden gondosan és kimérten meg van szerkesztve, hogy a mozinéző a székébe ragadjon, izguljon és üresjárat nélkül mindent elfelejtsen ami a vásznon túl van.