Mese a csikis királykisasszonyról
2023. 01. 21. 09:10 | Published: 748x
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király. Volt neki egy szép, vöröshajú lánya. Nemrég töltötte be a tizennyolc esztendőt, csak egy probléma volt vele: Soha életében nem nevetett.
A király kihirdette, hogy feleségül adja a lányát ahhoz a férfihoz, aki őt megnevetteti.
Jöttek is szép számmal közelről és messziről, grófok, bárók, királyfiak, de mondhatták a legjobb vicceket, felolvashatták a legsikeresebb szórakoztató irodalmat, lejátszhatták a leghíresebb standuposok videóit, a szép királykisasszony csak sötéten és unottan nézett rájuk.
Egy szép nap egy fiatal, jóképű asztalos is jelentkezett.
- Felséges királyom, engedd meg, hogy próbát tegyek! Gyártok egy olyan eszközt, amivel biztosan megnevettetem a lányodat.
- Jól van fiam - válaszolta a király - járj szerencsével!
Kisvártatva jelentkezett az asztalos és egy olyan furcsa eszközt hozott, amitől mindenki szeme-szája elállt a csodálkozástól. Olyasmi volt, mint egy kaloda, ki lehetett hozzá kötözni egy embert széttárt karokkal és rögzíteni a csuklójánál és a bokájánál.
A király odahivatta a lányát.
- Mi van már megint - jött ki ingerülten a lány, és jobban emlékeztetett egy durcás tinilányra, mint egy királykisasszonyra.
- Itt van egy újabb kérőd - mondta neki a király.
A királylány felsikoltott, amikor meglátta azt a furcsa eszközt, amit az asztalos hozott.
Az asztalos pedig meghagyta a király embereinek, hogy fogják meg a lányt és tegyék bele a kalodába. A király emberei rémülten néztek a királyra, hisz eddig úgy tudták, hogy nekik tilos hozzáérniük a királykisasszonyhoz.
De a király intett, hogy tegyék azt, amit ez az ember mond.
Megfogták a királykisasszonyt, aki minden erejével ellenkezett, rúgott és apjához rimánkodott segítségért, mindhiába.
Az asztalos ráhajtotta a reteszt és úgy rögzítette a királylányt, hogy az meg se tudott mozdulni.
Ezek után kiadta, hogy vegyék le a királykisasszony aranyszínű cipellőjét. Ez az utasítása is teljesült.
A királykisasszony nagyon szégyellte, hogy mezítláb van, mint egy parasztlány, eddig a dajkáján és a szobalányán kívül senki nem látta fedetlen lábfejjel.
- Milyen szép lába van felséges királykisasszonynak - mondta neki az asztalos, de ő csak ellenségesen nézett rá és egy szót se szólt.
Az asztalos odament a királylány talpához és az ujját finoman végighúzta rajta.
- Eszébe ne jusson! Csak nem gondolja, hogy nevetni fogok magának! - tiltakozott a királylány.
Azonban az asztalos nem törődött vele, gyönyörködött a királylány puha talpában és finoman köröket rajzolt rá.
A királylány sikoltozott és izgett-mozgott a lábfejével, de hiába próbált szabadulni a helyzetéből.
Ekkor az asztalos előhúzott egy tollat a zsebéből és azt huzogatta fel-alá a királylány talpán.
A királylány dacosan összeszorította a száját, de hiába, minden szándéka ellenére az arca egyszer csak mosolyra állt. A körülötte álló áhítattal nézték, először látták életében mosolyogni, és így még sokkal szebb volt, mint korábban.
Ekkor az asztalosfiú, miközben tovább huzogatta a tollat, a másik kezével a lány másik talpát cirogatta meg. Ekkor a lány már nem bírta tovább és kibuggyant belőle a nevetés, hogy zengett tőle az egész palota. Mindenki megdöbbent, ilyet még sose hallottak.
A lány csak nevetett és nevetett és nevetett, az asztalos, pedig csak csiklandozta tovább mindkét talpát.
Majd feljebb húzta a szoknyáját és a lábszárán huzogatta tovább a tollat. A királylány ekkor még jobban nevetett és próbálta dobálni magát a kalodában.
A közelben állt a király első minisztere.
- Lenne kedve uraságodnak is részt venni? - kérdezte tőle az asztalos, a miniszter közelebb jött. Az asztalos a kezébe nyomta a tollat, a miniszter pedig csiklandozni kezdte a királylány talpát, ahogy az asztalostól látta.
Eközben az asztalos gyors mozdulatokkal a lány hasát és oldalát kezdte csiklandozni.
Most már ketten csiklandozták.
A miniszter a talpát, az asztalos a hasát és az oldalát.
A közelben állt a szakácsné.
- Nagyságos asszony is segítene? - kérdezte tőle az asztalos. A szakácsné pajkosan bólintott, és a királylány széttárt karjai alatt a két hónalját kezdte csiklandozni.
Ekkor a kislány már hangosan sikított, kapkodta a levegőt.
Most már hárman csiklandozták.
A miniszter a talpánál, az asztalos a hasánál és az oldalánál, a szakácsné a hónaljánál.
A király érdeklődve figyelte, mi történik.
- Nincs kedve felségednek is beszállnia? - kérdezte ekkor az asztalos. A király bólintott és a királylány lábszárát kezdte csipkedni.
Ekkor már négyen csiklandozták.
A miniszter a talpán, az asztalos a hasán és az oldalán, a szakácsné a hónalján, az öreg király pedig a lábszárán.
A királylány pedig csak kacagott, és sikítozott, és megint kacagott, és megint sikítozott, és kapkodta a levegőt, egyre pirosabb lett a feje és úszott a verejtékben.
- Elég lesz! - adta ki az utasítást az asztalos. Mindannyian abbahagyták.
A királylány a levegőt kapkodta, majd sokáig behúnyt szemmel feküdt majdnem elaléltan.
- Még! - ezt az egy szót mondta halkan.
- Mit mondtál, aranyom? - kérdezte a király.
- Ezt még akarom. Ilyet még nem éreztem. Ezt mindennap akarom.
Így történt, hogy a jóképű asztalos feleségül vette a királylányt.
Innentől kezdve mindennap hangos kacagás hallatszott az ifjú pár lakosztálya felől.
Az ifjú férj minden szeretkezésük előtt, meztelenül megcsiklandozta.
Először a hasát és a köldökét. Utána az oldalát. Utána a hónalját. Utána a talpát és a lábujjai között. Majd a combján haladt fölfelé, egyre fölfelé.
A királylány pedig csak feküldt és kacagott és behunyta a szemét.
Ha az asztalos a királylányt meg nem csiklandozta volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Comments (0)