Cs. története XVI.

- Hm … bámulatra méltóan tanulékony, Kedves! Határozottan tetszik nekem, ahogy ilyen gyorsan magára talált a szürkeállománya.
- Maga nagyszerű tanító … Uram. – ez őszintén szólva több volt, mint amit reméltem.
- Nos, cserébe a remek tanulmányi eredményéért kérhet valamit.
- Ha kérhetném, folytassa, amit az előbb elkezdett, Uram!

Meg kell mondjam, lassan kezdett túl szép lenni a menyasszony.

- Csatt. A ceruzás hadműveletre gondol, Kedves? – az ütést nem az előbbiek mellé helyeztem, hanem a hátsójára, de arra azért ügyeltem, hogy elég csípős legyen, kifejezve enyhe rosszallásomat …
- Igen Uram, ha lenne kedves!

Ilyen szívélyes invitálásnak nem lehetett ellenállni. Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy Kis Barátom maga is élénken követelte a jussát, minden együttállt a folytatáshoz.

De bevallom, nem én lettem volna, ha ilyen szimplán fejezem be az eseményt.
Az iménti könyörgés annyira megtetszett, hogy szerettem volna még hallani – ám tudtam, ez nem is olyan egyszerű.

A Drága meglehetősen független, szabad szellem volt és mint ilyen, kényesen ügyelt a méltóságára. Némi erőszakkal és egy csepp furmánnyal rá lehetett ugyan venni a könyörgésre, de valami azt súgta, nem ez lesz az a gesztus, amit a legsűrűbben tenni fog.
A kihívás viszont adott volt, így neki veselkedtem a feladatnak.

A leányzó annyira kézre esően volt feltálalva, hogy kár is lett volna bármi mással próbálkozni.
Mögé léptem és élénk manuális tevékenységbe kezdtem. Tudtam, hogy a dolog nincs éppen ellenére és ezzel az őrület határáig felizgathatom – mellesleg éppen erre törekedtem.

Ezúttal is a már jól bevált taktikát alkalmaztam – győztes csapaton ne változtass! – és újfent számítottam az Ötödik Hadoszlop tevékeny közreműködésére.

Cs. gyanútlanul – és kiszolgáltatottan – állt a rendelkezésemre, rendkívül naivan abban bízhatott, hogy aznapra véget értek a megpróbáltatásai és begyűjtheti a jól megérdemelt orgazmusait.
Ebben bizonyos értelemben igaza is volt, testi fájdalom tényleg nem várt rá, már csak a büszkeségén kívántam néhány apró foltot ejteni.

Ahogy átadta magát az én minden lében kanál ujjaimnak, látszott, hogy pillanatok alatt elér a mennyország kapujához. Így is történt, ám akkor hirtelen más feladatot találtam a kezemnek …
Ez így ment még párszor, mígnem végül nem bírta tovább.

- Kérem, Uram, hadd élvezzek el!
- Ez kevés! KÖNYÖRÖGJ, szuka! - hörögtem.

Ez volt az a pillanat, ahol az Ötödik Hadoszlop is teljes erejével bevetette magát a küzdelembe.

- Könyörgök, Uram, engedje, hogy elélvezzek!

Ennél többet tényleg nem követelhettem. Kis Barátomat ismételten beküldtem barlangászni, de ezúttal semmi extra feladata nem volt, csak kéjelegnie kellett.
Szerencsére mindketten annyira felhevültek voltunk, hogy néhány döfés után kéz a kézben érkeztünk újra a mennyország kapuja elé.

Most semmi sem állt az utunkban, mindent kiejtettem a kezemből, megragadtam a csípőjét és hangosan felhördülve átadtam magam a gyönyörnek. Kedvesem teste is megfeszült, a barlang falai ismét táncot jártak, ám ezúttal vele is megmozdult a föld.
A robbanás után erőmet vesztve rogytam a hátára, hogy pár pillanat múlva a tarkójára és a vállaira adott csókjaimmal fejezzem ki szeretetemet. (folyt. köv.)