Mihály napi történet (3)

Az újabb tussolás után visszaérve a nappaliba, megkérdezte:
- Arra még nem válaszoltál, hogy idővel lehetséges-e a szerepcsere?
- Igen, semmi akadálya, ha… - kezdtem, de elhallgattam, mert valami zörej hallatszott, mintha valami leesett volna mögöttünk.
Én is, de Ő is összerezzent, ezt éreztem és lenézve rá láttam is rajta. Kicsit felgyorsult a levegővétele, gyorsan talán még szorosabban is ölelte át a lábaimat, miközben ezt mondta:
- Lebuktam. Nem szellemek járnak a házban, csak a szolgám volt az, mert utasítottam, hogy készítsen nekünk teát és kávét is, valamint hozzon üdítőket, meg sütit, mire befejezem a zuhanyozást. Azt hozhatta, de valaminek nekimehetett. – vélekedett.
- A szolgád? – hűltem el. – Neked van szolgád? Személyes? Itt lakik Veled a házban és állandóan a rendelkezésedre áll? – soroltam a kérdéseimet és meg akartam fordulni, de nem engedte.
- Nem, azaz igen, de kérlek, maradj így! Ne mozdulj! Kopog majd, be fog jönni, leteszi a tálcát az asztalra és távozik majd, olyan csendesen, amilyen halkan jön majd. Nem fog látni belőled szinte semmit, mert én takarni foglak. – sorolta sietve.
És tényleg kopogtak, mire Ő kiszólt:
- Gyere be, tedd az asztalra és távozz! – utasította a szolgáját.
Megvártam, míg bejött, s mikor hallottam a tárca csendülését az asztalon megszólaltam:
- Ki ne merj menni! Tedd le a tárcát asz asztalra és odatérdelsz mellé! Úgy várod újabb parancsaimat! Megértetted? – kérdeztem meg nyomatékkal tőle, hátra sem fordulva.
- De, Uram, az Uram mást parancsolt, azt kell tennem, amire Ő utasított. – hebegte az.
- Tőlem azt is teheted, de amit azért kapsz tőlem, ha azt teszed meg, azt egy életre meg fogod emlegetni. – válaszoltam s ekkor közbeszólt a térdeimet átölelve tartó sportoló srác:
- Ő az én szolgám, azt kell tennie, amit én mondok, amire én utasítom. – mondta nyomatékkal.
- Te meg az én szolgám vagy, most és itt, így arra utasítod azt a köcsögöt, amit én akarok! Megértve? – nyomatékosítottam én is. – Meg arra is, hogy kihúzott derékkal álljon térdelve az asztal mellett, de a szeme lesütve legyen, a szőnyeget nézze, mereven.
Jó kis idő eltelt. Senki sem mozdult és szólalt meg.
Végre meguntam a semmittevést, két lépést hátra léptem, kezemet Áron fejére tettem, kényszerítettem, hogy rám nézzen, fel, majd ekkor szólaltam meg nyomatékkal és tagolva:
- Ugye nem akarod, hogy itt a szolgád előtt büntesselek meg, amiért nem teljesíted a parancsaimat? – kezdtem lenézve rá s közben konstatáltam, hogy csak egy fürdőköpeny van rajta.
- Igenis, nem Uram! – válaszolta halkan az.
- Akkor halljam, amit mondanod kell! – utasítottam Áront.
- Miki szolga! Maradj ott térdelve, kihúzott derékkal az asztal mellett, de lesütött szemekkel! – hallottam végre és hozzátette: - Továbbiakban azt is megteszed, amit ez az Úr parancsol neked, mintha én parancsoltam volna. Megértve, köcsög?
- Igenis, Uram!- válaszolta az.
Most én szólaltam meg:
- Hozz egy fürdőköpenyt nekem is, add rám, majd vissza térdelésbe, az asztal mellé!
- Igenis, Uram! Már hozom is. – felelte s kiiszkolt az ajtón.
Míg magunkra maradtunk, megkérdeztem Áront:
- Mikor akartad elmondani, hogy nem vagyunk kettesben a házban? Meddig akartad rejtegetni?
- Nem gondoltam, hogy zörejt okoz. – kezdte és folytatta: - Nem akartam, hogy megtudd, hogy van szolgám. – fejezte be lesütött szemekkel.
- Aha, így már értem. Csak köcsög szolga, vagy szexrabszolga is? – kérdeztem.
- Nekem mind a kettő. – válaszolta halkan.
- S amikor szerepet cseréltünk volna s én lettem volna a mostani helyedbe, akkor már előkerült volna, mondd? – jött a következő kérdésem.
- Nem, nem, dehogy. Hogyan is gondolod ezt Uram? – nézett rám felháborodva.
- Mond, ebben a házban kínzókamrát is berendeztél, ahol a szolgádat fegyelmezed, bünteted? – folytattam a kérdezősködést.
- Igen, Uram, az is van. – válaszolta halkan, félve.
- S Te is voltál már abban, szolgaként?
- Nem, még szolgaként nem, Uram! – nyögte ki remegve.
- Hát, most leszel. – ígértem meg neki, de közben már nyílt is az ajtó és a szolga hozta a fürdőköpenyt. Rám adta s visszatakarodott az asztal mellé.
- Menj le a kínzókamrába, készítsd elő, hamarosan mi is megyünk! – utasítottam s mikor már az ajtónál volt, visszahívtam, de akkor már rajtam volt a köpeny és odaintettem magam elé.
- Nálatok mindig van, lehet rajtad valami, mikor szolgálatban vagy? Nálam, a szolgán nem lehet semmi. Ezt vésd jól az eszedbe s most menj!Tedd, amire utasítottalak!
Miki, amilyen gyorsan csak lehetett kikotródott a szobából, de arra nagyon ügyelt, hogy az ajtót halkan, csattanás nélkül tegye be.
- Te meg, akkor regélj addig pár szót a kínzókamrádról, ahova hamarosan lemegyünk, hogy szolgaként te is lásd és megtapasztald! – szólítottam fel Áront.
Az látszott, hogy Áron nagyon szorong, fél ettől a látogatástól, de azért elindult előttem és közben ismertette, míg mentünk arrafele, a kínzókamra eszközeit, felszereléseit, viszonylag eléggé részletesen. Mikor végzett s még nem értünk oda, megkérdeztem tőle:
- Mondd, te mit nem szeretnél kipróbálni az általad felsoroltak közül? – s néztem rá.
- Hát, igazából, semmit, de ezt úgy is Te döntöd el, Uram. – kezdte, majd így folytatta: - Ha kérhetem, ha már mindenképpen meg akarod kóstoltatni velem azokat az eszközöket, kipróbálni rajtam mit birok s mit nem közülük, legalább ezt kettesben tedd, s ne a szolgám előtt, kérlek! – hunyászkodott meg előttem.
- Bolondnak nézel? Ha nem kéred, akkor sem tettem volna meg előtte, de így több időt töltesz majd ott, hogy jobban megismerd az eszközöket. De te kezdesz, mert amire rámutatok, azt nem ismerem, így annak rendeltetést és használatát Miki szolgán te fogod megmutatni, s csak utána küldjük ki. Ja, és ha van rajta valami gönc, azzal kezd, hogy azt leparancsolod róla! Megértve? – kérdeztem meg éppen időben, mert egy ajtóhoz értünk. Az volt a kínzókamra bejárata.
Beléptünk. Elöl Áron, majd utána én. Körbenéztem s elcsodálkoztam, mert nem is kis alapterületű volt s tényleg sok eszköz volt benne felállítva is, de sok eszköz volt elrendezve a polcokon rendszerezve célszerűség szerint, vagy lógtak a falakon.
Míg én nézelődtem, Áron Miki elé lépett, a hajánál fogva a földre rántotta, fölképelte és leparancsolta róla a rajta lévő kantáros munkanadrágot és az alatta lévő sportnadrágot is, valamint az izompólót, de még a vastagabb zoknikat s a bakancsot is.
Végre ott térdelt előttünk egy szál faszban, s álmélkodott, mert nem lehetett ehhez hozzászokva, szokatlan volt számára.
(folyt. köv.)