Tavasz a Duna parton

Még a nagyhét előtti héten, mikor már tavaszi meleg volt és hétágra sütött a Nap, voltam kerékpározni a Duna parton. Otthon a kertben is már dög meleg volt a Napon, így csak egy szellős anyagból készült „futó” nadrág volt rajtam, oldalt felsliccelve és felül izompóló. Eredetileg csak a békásmegyeri nagy gáton akartam végigkerekezni, de a sok sétálótól alig lehetett haladni – igaz nézelődni, bámészkodni már annál inkább lehetett, és stírölni a „felhozatalt” – így úgy döntöttem, hogy elkerekezek Szentendre határáig és megnézem a tavaly kiépített új kerékpár-utat a Duna partján.
A gátról lementem, majd „átugrottam” a Barát patakot –nem volt nehéz, mert alig csordogált benne valami a meder mélyén – és már haladhattam is a Duna-parti fák árnyékában. Már jócskán túlhaladtam a Lupa szigeti rév-állomáson is, mikor arra gondoltam, hogy megnézem milyen hideg, vagy meleg a Duna vize, bár sejtettem, hogy még nem csalogat fürdőzésre. A kerékpár-út itt már elkanyarodott a Duna partjáról, így leszálltam, levittem a parti sóderre és felfelé mentem egy darabig, majd ledöntöttem a bokrokra.
Onnan lesétáltam a Duna partjára, ahol már a vízben, de volt egy nagy kőtömb, melynek a teteje szárazon volt. Óvatosan ráugrottam és leguggolva nyújtogattam a kezeimet a vízbe. Mivel így sem értem bele, így hát óvatosan letérdeltem rá, széttett térdekkel és előre hajolva már sikerült elérnem a víz felszínét. Nem nagyon törődtem vele, bár éreztem, hogy a már nem pettyüdt, de mér nem is merev farkam vége kilógott a futógatyán széle alól.
Míg így hajladoztam ott, jött arra elég nagy sebességgel egy kajak, egy fiatal, izmos felsőtestű srác evezett benne. Jól láttam, mert nem volt rajta felső, a teste fénylett a verítéktől. Jól meghajtotta magát.
Azt is érzékeltem, hogy elhaladva lassít, majd megáll a kajak futása és a víz kezdi lefelé, visszafelé vinni, Budapest felé. Nem nagyon törődtem vele, csak hajladoztam tovább, bár éreztem, hogy a farkam egyre jobban kezd megtelni vérrel, s merevedik előre, fel, ki a gatyámból. Még csak oda sem néztem, hanem próbáltam mélyebbre hajolva beleérni a vízbe a kezemmel.
Majdnem belepottyantam, de sikerült helyreállítanom az egyensúlyomat s mivel már fájt a térdem a súlyomtól, így felálltam a talpaimra. Elsőre nem gondoltam rá, de mikor észleltem, rá sem rántottam, hogy nem csak én álltam fel, de a merev farkam is állt, kívül a gatyámon, mint egy zászlórúd. Sőt, még a gatyám alól előbukkant, nem is kevés, az egyébként sem kevés, sötét, gubancos szőrszálam a fanszőrzetemből.
Ekkor figyeltem fel, hogy a kajak megint közeleg lentről, délről, de most sokkal lassabban és közelebb a parthoz és hozzám. Ekkor láttam meg, hogy a srácon a kajakban nincs semmi, úszónaci sem, csak hanyagul egy maszk van odaejtve.
Jobban megnéztem a srácot. Fiatal, izmos test, csillogott az izzadságtól, de azért az is látszott, hogy nem túl szőrös, de van rajta szőr, ahol kell, hogy legyen. Gesztenye szőke színe volt, a haja is lenszőke. A szeme meg kék, vidám, csillogó, kék. S már hallottam is a srácot:
- Jól mutatsz, nem rossz látvány.
- Egeeeeeeeeeeeen. – reagáltam.
- Meg lehetne tekinteni közelebbről is? – kérdezte meg.
- Csak megtekinteni akarod, vagy? – kérdeztem vissza s jobban kihúztam magamat, de azért rántottam a farkamon is párat a délcegségéért. 
- Hát, ha lehet, miért is ne? – szólt a srác s már lépett is ki a kajakjából, amit kiemelt a kavicsra, s visszalépett a nagy kő elé a vízbe és odahajolt.
- Nem csak szép alakú, kellően hosszú s vastag, de jó az illata is. – jegyezte meg és már rá is cuppant. – Hm. – hallottam.
- Lehúzhatom, hogy teljes valójában láthassam, tapinthassam? – nézett fel rám huncut szemekkel és hozzátette: - Innen, így is, tökéletes a látvány.
- Most beszélgetünk, csevegünk, vagy akciózol? Ha nem foglalkozol vele, megsértődik s összemegy! – figyelmeztettem.
- Ha, ha, jó vicc! – nevetett a srác, de már húzta is le a gatyámat a bokáimig s cuppant rá a merev farkamra. Szopizott, szívta s már a golyóimat is célba vette és azokon is élvezkedett.
Hagytam s élveztem, mert a srác nem volt kezdő. Éreztem a gyakorlatot rajta. Most már a kezeit is munkába fogta. Hol a mellbimbóimat fogta közre, simogatta, csavargatta érzéssel azokat, hol a két kezével fogta át a popóimat és húzott magára és hol az egyik kezével a popóim mellett, a másikkal a gáton át járt a keze és próbált eljutni az ánuszrózsámhoz.
- Nem lehetne egy kicsit tornáznod? Én ide fekszem a lábaidhoz és kérlek, guggolj rám, tedd a nyelvemhez az ánuszrózsádat, had nyalogassam azt is meg közben, míg ingerellek a kezeimmel!
- Ha csak ez a kívánságod, legyen! – válaszoltam s tettem meg.
S míg ezt tettem s élveztem a nyalakodását is már, én is kézbe vettem az ő ékszerét, ami szintén már merev volt, de igen vékony, ceruzavastagságú s nem is túl hosszú.
Már mind a ketten dolgoztunk a másikon s közben élveztük a másik ingerlését magunkon.
Jó ideig csak a cuppogás hangjai hallatszottak s az elégedett dörmögés.
Aztán, hirtelen kitört a „láva”  Előbb ő, majd én is nagyokat spriccelve mentünk el, több részletben.
Gondolom ő is régen verte ki, mert nagyot élvezett, akárcsak én.
- Huhh, ez igen fincsi volt! – jegyezte meg a srác.
- Nekem is nagyon jó volt. Nem vagy kezdő, az biztos! Mester vagy! – dicsértem meg.
- Hát, ha, még ….. – kezdte s elpirulva folytatta: - azt is lehetne, akkor lenne csak teljes az élvezet s a mai napon, nekem!
- Sajna azt ma, itt és most, nem lehet! – jelentettem ki, de hozzátettem: - Máskor, s jobb higiéniás körülmények között, még arról is szó lehet. - biztattam a srácot.
- Jó lenne. Tudsz, van szabad helyed erre? – érdeklődött.
- Akad, de nem itt, a Duna parton, hanem a városban, egy lakás. – válaszoltam.
- Az is jó. Mikor? – csapott le a srác.
- Ha már mind a ketten be leszünk oltva. – válaszoltam.
- Ah, az baj. Az sokára lesz csak. – kenődött el a srác.
- Megoldjuk! – biztattam s megsimogattam, de vissza is húztam a kezemet. – Bocs, kezet és mást is kell mosnom… - mondtam.
Én a szikláról, a srác a vízben állva mosta meg magát.
Nem zavartatva magunkat, kifeküdtünk a kavicsra, a törülközőinkre s míg napoztunk beszélgettünk erről-arról.
A srác szintén Szentendréig akart felhúzni a kajakkal, majd vissza a csónakházukba.
Először azt beszéltük meg, hogy ott a Postás strandnál találkozunk, de elnapoltuk, mert mind a kettőnknek menni kellett.
Így mg egy gyors menetet lezavartunk, élvezkedtünk a másik testén, majd egymást mostuk le-meg, s egy nagy puszival elváltunk egymástól.
Én még elnéztem, ahogy a vízre teszi a kajakját, beleül s lendületesen húz felfelé. Élvezetes volt nézni a szépen mozgó izmait a hátán, felkarjain.
Így történt ez a Duna partján, egy tavaszi napon.
(vége)