Régebbi kalandok Pécsett és a Mecsekben (3)

Nem tudtam ígéretemet tartani, hogy két hét múlva megyek, mert a tavaszi szünet közbeszólt, de ők kitöltötték egymással azt, így négy hét múlva örömmel üdvözöltek mind a ketten. Az is látszott, hogy már összeszoktak s Istvántól tudtam azt is, hogy egyre jobban felfedezték egymás testét.
Péntek este a panzióban vacsoránál találkoztunk, de most nem a szobában, hanem az étteremben ültünk le. Mind a két srác nagy étvággyal evett, sok félét és a desszertet sem utasították vissza.
Jól esett egy séta a bőséges vacsora után, így a környező utcákon sétáltunk, majd lassan felértünk a vár hátsó falához és a mellett elsétálva már ránk alkonyult, mikor a sarokbástyához értünk. A kis parkban csak egy lámpa égett, messzebb, így jótékony félhomályban maradt a bástyazug. Persze ki is használtuk azonnal: Istvánnal alaposan megjártattuk a nyelvünket a másik szájában, bejárva annak minden zegét-zúgát. Közben pedig Zoli hol egyikünk, hol másikunk farkát szopogatta, élvezkedve, cuppogva azokon, de nem szívhatott le minket, azt megtiltottam. Nem értették, de akkor s ott, nem magyarázkodtam még.
Mikor elteltünk egymással, sétáltunk tovább, hazakísérve Istvánt. Ekkor meséltem el nekik, hogy holnap délután kirándulunk, de most nem Harkályba, hanem egy Pécs közeli faluba. Elmeséltem, hogy a közel egy hónapos szünet alatt ismertem meg a holnapi vendéglátó házigazdánkat, aki ott lakik, abban a faluban, egy hatalmas portán, egyedül. A portához egy nagy ház tartozik, valamint gazdasági épületek, de van borospince is, valamint egy domb, ahova fel lehet mászni. Onnan húzódik le a domb oldalán, majd már azon túl is, a nyolc sor szőlő, ki a mezőig, ahol a falu határa is van.
Kértem, hogy másnap várjanak már délben a szokott benzinkútnál, mert délelőtt lesznek az óráim, s onnan majd együtt megyünk már az én kocsimmal át Pécsett, kifele a városból Villány felé s út közben, mobilon, kapunk majd irányítást, hogy hol, merre haladjunk, forduljunk, míg oda érünk a házához. Mindenki hozzon magával többféle gatyát (slipet, boxert, sportnadrágot, no meg pólókat is, mert a „kiképzés során” cserékre is szükség lehet ). - Ja és feltétlen sportcipővel gyertek! – szólt még a tanácsom, utasításom.
Mikor Istvántól elváltunk, még Zolival együtt mentünk egy darabon, ő próbált érdeklődni a srácról, a holnapi tervekről, de azzal tértem ki a kérdései elől, hogy én sem tudom, nekem is meglepetés lesz, ami történni fog ott. Annyit azért elmondtam neki, hogy a srác nálam fiatalabb, de náluk idősebb, jó karban van, izmos s gyakorlott dom maga is.
Másnap a srácok időben ott voltak a benzinkúton, izgatottan vártak s sürgettek az indulásra. Én el is indultam, de még a városból kihajtás előtt, egy bevásárlóközpontnál megálltunk s sok mindent bevásároltunk, élelmiszereket, üdítőket, italokat s úgy mentünk tovább.
Hamarosan megszólalt a mobilom, amit István kezébe nyomtam, miután üdvözöltem a megszólalót, s vezettem tovább, István pedig a kapott útmutatások szerint irányított engem.
Hamarosan elkanyarodtunk a főútról, majd mentünk a mezőn át s beértünk egy faluba s már láttunk is távolban egy nyitott kaput s udvart. Oda hajtottam be. Közben a gazda becsukta mögöttünk a kaput. Megvártam, míg a srácok kiszálltak a kocsiból, bemutatkoztak egymásnak, de engem a kocsival beirányított egy garázsba s annak ajtaját is betette, bezárta.
A srácok addig nézelődtek az udvaron. Volt is mit: a kaputól balra egy hosszú ház terült el. Utcára és az udvarra is több ablakkal, ajtókkal s a végén, egy alacsonyabb toldalékos ház teteje már nem cseréppel fedett volt, hanem nádkévékkel. A vele szembeni oldalon volt a garázs, majd egy hatalmasabb ajtó, ami mögött gépszín volt, tele sok mezőgazdasági gépekkel, valamint egy istálló is a végén, tetején meg szénapadlás látszott.
Az udvar végén domb, középen hatalmas ajtóval, amin egy teherautó is befért, de volt egy kisebb, gyalogos ajtó is. E mögött volt a pince, de előtte még pár ablak, jobbra-balra.
Ezek a pincebejárat melletti szobákat világították meg, ezekben tárolta a pinceszereket, de volt kis laboratórium is ott, valamint egy konyha is, ahol főzni lehetett, ha pinceszert tartott. A domb oldalában pedig egy meredek lépcsősor vezetett fel a tetejére szerpentinesen. Ott lehetett felmenni a szőlőkhöz.
Míg kicsodálkoztuk magunkat, a gazda az udvar közepén várt s kérdéseinkre válaszolt, majd mikor kifogytunk azokból így szólt:
- Talán pakoljunk be az udvarról a házba! Amit kell, azt a hűtőkbe, ti pedig nézzétek meg a házamat is belülről! Érezzétek itthon, azaz otthon magatokat! Ebben majd mi is segítünk nektek.  - viccelődött. Majd megkérdezte tőlem:
- Meddig maradhattok? Tudom, hogy István nem tud kimaradni éjszakára, vissza kell mennie éjfélre, Pécsre, de ti remélem, maradhattok? Ugye? – hallatszott tőle.
- Így van, de nekem vissza kell vinnem Istvánt be, s csakúgy tudok majd kijönni újra. – válaszoltam Zolira nézve, aki bólintott.
- Az ne legyen a Te gondod. Majd én megoldom. – jelentette ki s nyugtatott meg Zétény, mert így hívták a házigazdát.
Amikor beléptünk a hosszú ház egyharmadánál lévő ajtón, egy nagy előszobába kerültünk. Innen nyílt egy ajtó, a „tisztaszobába”, ami a ház utcai szobája. Itt két, nagy ablak volt s a jobb, hátsó sarokból nyílt egy keskeny ajtó valahova. Az előszobából hátrafelé is nyílt egy kis ajtó hátrafelé, majd jobbra egy normális nagyságú. Azon át először a konyhába jutottunk, amin át a két udvari szobát lehetett megközelíteni, egymásból nyílóan. A legutolsó szobából is, de a házon, hátul, a végig keskenyen futó folyosóról, ami felülről drótüveges ablakokon kapott fényt, nyílt egy igen nagy, pontosabban hatalmas méretű fürdőszoba. Ez több részre volt osztva: egyik részén egy, nagy jakuzzi állt, mellette két, kisebb kád-résszel, az egyikben hideg, a másikban igen meleg vízzel; terem másik része tornateremnek volt berendezve, bordásfalakkal, bakokkal, padokkal s mindenhol kampó, kötél stb. S még egy ajtó is volt a bordásfalak között. (Mint később kiderült ott lehetett a kínzókamrába jutni. )
A másik kisebb házban garázs, gépszín, majd istálló volt, végig szénapadlással. Az istállón túl még egy kis szoba is be volt rendezve, itt aludt az istállófiú, ha ott aludt a gazdánál.
Amit még be kellene mutatni, az a domb alatti pincerész, de ezt majd később.
Zétény beterelt minket a konyha utáni szobába, a srácokkal kipakoltatott, mindent a helyére, addig mi kettesben megbeszéltük a terveket, majd mire a srácok végeztek a pakolással és visszajöttek, arra utasította azokat, hogy készítsenek szendvicseket, teát, kávét, terítsenek a konyhában meg.
Gyorsan megettük, ami készült, mert mindenki izgatott volt már, hogy mi lesz, hogy lesz a továbbiakban, délután, kivel, mi fog történni.
Zétény mindenkit kiparancsolt a házból egy szál gatyában, pólóban az udvarra, majd a házat bezárta s mutatott a szénapadlásra:
- Mindenki oda fel! Szaporán! – adta ki a parancsot, majd utolsónak ő is felmászott utánunk.
- Akkor jöhet a megismerkedés! – hangzott, ahogyan felért s már a kezében lévő lovaglóostorral és lovaglópálcával mutatott is Istvánra és Zolira.
Azok csak álltak s néztek, vártak.
- Tapsoljak is, ütemre? Akkor tudjátok, mit tegyetek? – cukkolta őket Zétény s közben egyet, egyet csapott a srácokra, de nem a combjukra, vagy vádlijukra, hanem egyből a még nem dudorodó farkukra.
A srácok összegörnyedtek ettől, de ekkor már a feszes popóikra kaptak Zéténytől.
Így hamar rájöttek, ha nem akarnak sokat kapni, akkor a pólóikat, majd a gatyáikat is kapják le magukról.
(folyt. köv.)