Régebbi kalandok Pécsett és a Mecsekben (2)
2020. 05. 08. 10:26 | Published: 1140x
Zoli csodálkozva nézett rám, de látszott, hogy nem hiszi, hogy szenvedni fog.
Pedig szenvedett. Még. Nem is keveset.
(Én pedig nem értettem őt. Ő kért arra, hogy karistoljam meg a hasát a letört botok végeivel, hogy vérezzen, s azt is kívánta, hogy valamit be akar kapni s abból mindent kiszívni, akkor meg mit nyavalyog most?)
Így hát nem volt mit tennem, ráüvöltöttem újra:
- Nyisd ki s szopd!
De még mindig makacskodott, így újra szóltam:
- Nyisd ki! – utasítottam, de már nyúltam is hátra s megfogva erősen megcsavartam a tökét, nyomorgattam golyóit a markomban.
- Aúúúúúúú! –kiáltott fel már Zoli, de a száját nem tátotta ki, így oldalra nyúltam s felvettem az egyik botot s azzal beleszúrtam újra a hasába.
De most nem csak szúrtam, de meg is húzkodtam a hasán a bot végét.
S mivel fickándozott, így ráültem a fejére, s rátérdeltem a kezeire, míg a saját kezemmel elővettem s a szájába tuszkoltam a farkamat, amit pár rántással felállítottam.
Most már kiáltozni nem tudott, de hörgött, vergődött alattam, dobálta a testét s próbált kiszabadulni alólam. Sikertelenül.
Jó ideig harcoltunk egymással s hiába volt ő a fiatalabb, de én a gyakorlottabb, így nem tudott kiszabadulni alólam. Végül feladta.
Lihegett még párat, majd már engedelmesen kezdte a bekapott farkamat szopni. Alaposan, ütemesen s sikeresen.
Igaz, ahogy kezdte jól csinálni és n is élveztem már a munkáját, úgy megdagadt a szájában a farkam, hogy teljesen kitöltötte azt, s szinte már mélytorkozva szopott, amihez nem lehetett szokva, mert nem kapott levegőt sem, meg kezdett öklendezni is.
Nem akartam, hogy megfulladjon alattam, így kijjebb húztam a szájából a farkamat s megemelkedve már kapott levegőt is. Még szopott egy sort, majd elfordítva a fejét, kijött a szájából a farkam s most a lógó golyóimat kezdte egyesével szopogatni, nyalogatni, majd mikor már mind a kettővel végzett, áttért az anuszrózsámra, s azon dolgozott. Nagyon iparkodott a nyelve hegyével belejutni.
Elnevettem magamat, végleg felemelkedtem róla, megsimogatta, kicsit meg is paskoltam az arcát és ezt mondtam:
- Nagyon ügyes voltál, elégedett vagyok veled, de ennyi elég volt. Kellemes volt.
- De, Uram. Én még szeretném, ha el is menne a számban! Vagy másutt akar? – nézett rám s láttam feszeng, a lehetőségtől.
- Nem, nem, ne félj! Most nem akarlak megdugni, semmiképpen sem. Nincs nálam gumi sem.
- Ha csak az lenne a hiány, az van nálam. – felelte halkan.
- Nem. Most nem akarlak megdugni, itt és most, semmiképpen sem. De. Mást, igen. Szívesen kikötöznélek széttárt karokkal és lábakkal s szeretnélek elverni a botokkal, persze nem véresre, előbb. – mondtam.
- Legyen Uram akarata szerint. – szólt, s már állt is fel, csatolta fel magának a bőrbilincseket és körül nézett alkalmas hely felé.
- Ott jó lesz. – mutattam egy közeli két fa felé, ami eléggé távol volt egymástól, de még a bokrok takarásában.
Így is lett. Odavezettem a kinézett fákhoz, kikötöztem s felvéve a több ágú bőr korbácsot, megjártattam a hátán, majd a hasán, mellkasán, de jutott a zsemléire is, no meg a lábai közén át a farkát és golyóit is „megcsiklandoztam”.
Próbálta tartani magát s halkan sziszegett csak.
A végén még a botokkal is megdolgoztam s vágyai szerint karistoltam is azokkal a bőrét. Kezdetben a combjain, vádlijain, majd mikor már belejöttem, hogy milyen erővel nyomjam, hogy érezze, de azért túl mélyre ne kerüljön, akkor jött a háta, s végül a hasa. Azon már nem csak hosszába, de haránt is húzkodtam s mivel pár vércsepp is látszott már, így lekezeltem a fertőtlenítővel is.
Ekkor sziszegett is már, nem csak halkan, de visszafogottan.
Még egy ideig így állt kikötve a fák között, hogy felszáradjon a fertőtlenítő, majd unaloműzőként kicsit kézimunkáztam is rajta, balszerencséjére, el is küldve őt.
De utána eloldoztam, elém térdelt s most ő vette kezébe a farkamat, majd a másikkal hol a mellbimbóimat csipkedte, morzsolgatta, hol pedig a golyóimmal foglalkozott.
Kicsit meg kellett dolgoznia, míg hozzájutott a „nedűmhöz”, több részletben kapta.
Alaposan letörülgette magát, farkát s a hozott kulacsból kiöblítette a száját is.
Összepakolt és megkérdezte közben, merre megyek.
Mondtam, tovább, Pestre.
- Kár. – szontyolodott el.
- Miért, Te merre mennél? – érdeklődtem tőle.
- Én Pécsre megyek, jó lett volna addig Veled menni. – sóhajtotta.
- No, azt is lehet. Visszaviszlek, a városba s majd onnan megyek a 6-on Pestre. – biztattam.
Útközben sok mindenről beszélgettünk s sajnálkozott, hogy csak kéthetente jövök, mert ő gyakoribb „edzést” is el tudna képzelni, említette.
Eszembe jutott István.
Felhívtam s egyeztettük, hogy az Egyetemnél lévő benzinkúthoz kijön s ott vár meg.
Nem mondtam, hogy nem egyedül leszek, majd meglátja.
István is meglepődött, de Zoli is, mikor meglátta csuhásan Istvánt.
Kint a teraszon ittunk kólát, üdítőt s én kávét, majd megegyeztek, hogy hétfőn is itt találkoznak ők. Felmennek gyalog a Tettyére, ott tud Zoli félreeső helyet, az „edzéshez”.
Elváltunk, én indultam haza, de még nem értem fel Pestre, talán Érdnél jártam, mikor István hívott, mobilon. Elmondta, hogy szimpatikus neki a Zoli, de az „edzés” már kevésbé. Viszont szívesen megdugná, ha lehet.
Azt tanácsoltam Istvánnak, hogy ezt Zolival beszélje meg, egyeztesse, de akkor vegyen erőt magán s tegye meg Zoli kedvért az „edzést” is. Ha kezdetben kisebbeket üt, alig karcol, Zolinak az is elég lesz, azután majd hozzászokik. Figyelmeztettem, hogy legyen nála mindig több gumi is, meg esetleg síkosító.
- Az mi? Mire kell? – érdeklődött István.
Elmagyaráztam s mire megértette, akkor azon problémázott, hogy reverendában, hogyan menjen be egy patikába, óvszerért és síkosítóért.
- Ne Te vedd meg! Vetesd meg Zolival! – tanácsoltam Istvánnak.
- Legközelebb meg hozok Neked egy adaggal mind a kettőből. – nyugtattam meg.
- Nekünk is kell majd az! – ígértem meg.
Így is lett.
(folyt. köv.)
Comments (0)