Megismerkedés adventben… (5)

Mindent lekötöttem róla és megengedtem, hogy kimenve igyon s hozzon nekem is kávét.
Mikor visszajött, állva jött be a szobába, mert tálcán egyensúlyozva hozta a kávémat, mellé kis csuporban tejet s egy nagy pohár bubis vizet.
Odahozta s letette a kis asztalra a főnöki fotel mellé, majd maga is odatelepedett a földre, azaz a szőnyegre. Kicsit hallgatott, majd kérdőn rám nézett.
- Mondd, mert látom, valami nagyon nyomja a bögyödet! – szólítottam fel Frédit, de hozzátettem: - Jobban szeretném azt látni, hogy nem ülsz, de „állsz”, de hát ez van. – állapítottam meg. Frédi halkan elnevette magát és ezt mondta:
- Arra is sor kerül majd Uram, de előtte megkérdezhetem, hogy mit gondol Tibiről és a csajáról? – kezdte.
- Semmit. Nem érdekes a srác. Egy nímand, egy senki. Remélem, otthon a csaj alaposan ellátja majd a baját! De azért három nap múlva iderendelem, megnézem, s ha nem látok rajta nyomokat, akkor megkapja tőlem, ami jár neki, a kis köcsögnek. – válaszoltam.
Frédi azonban továbbra is könyörgőn nézett rám:
- Nem lehetne Uram, hogy a fáradságos munkát rám hagyná, Uram? – kérlelt Frédi.
- Azt gondolod? – néztem rá. – Csak nem szeretnél már dominánskodni valakivel? – cukkoltam.
- De, igen, Uram. – válaszolta komolyan Frédi vágyakozva hangjában.
- Na, jó, meglátom majd. De előbb lássuk, Te mit bírsz, mint szolga, sub, vagy mazó. – jelentettem ki Frédinek s mutattam, ne üljön, de térdeljen előttem.
Amint megtette, még szinte alig egyenesedett fel a térdelésben, már kapott is egy nagy frászt balról s nem sokkal később jobbról is, hogy egyensúlyban maradjon. 
Frédi szeme megvillant, az arca is igen morcosra váltott s alig tudta türtőztetni magát. Remegett az egész teste a visszafogott izgalmától.
- Meg ne próbáld! – kiáltottam rá. – Tűrj! – folytattam. – Az eddigiek csak bevezetők voltak. – sziszegtem.
- Igenis, Uram! – hajtotta le fejét Frédi és hunyászkodott meg előttem.
- Azért! Azt akartad, hogy keményen bánjak veled, mint egy subbal s azt is mondtad, hogy az sem baj, ha a határaidat feszegetem. Így lesz! – fújtam ki dühömet.
- Tegyen Uram velem azt, amit csak jónak lát! S meglátja, nem vagyok puhány pasi. – szögezte le büszkén Frédi.
- Meg is látom… - kezdtem s közben újabb két hatalmas pofon csattant az arcán jobbról és balról.
Frédi megingott a térdelésében, most is megvillant a szeme, de hamar behunyta s iparkodott teste remegésén is uralkodni az idegessége, dühe miatt.
Mikor láttam visszanyeri korábbi testtartását, csillapodik a dühe, s már nem remeg a teste, akkor újabb cselekedetre határoztam magamat.
Meglendítettem a lábamat s odarúgtam, ahol „fészkel az agy”.
Frédi felkiáltott, s eldőlt oldalra s a kezeit odakapta a farkához és golyóihoz. A szeme beszédes volt, nem csak villant, de villogott folyamatosan, báriparkodott nem rám, hanem mellém nézne fektében.
- Nézz rám, a szemembe, köcsög! – sziszegtem az utasításomat.
S sejtettem, hogy minden szavam szúr, éget. Igen, nem kicsit, de nagyon.
Frédi már lehunyta a szemeit oldalán fekve, de lihegett, zilált, kapkodva szedte a levegőt s remegett a teste végig. Nagyon nagy erő, önuralom kellett, hogy visszafogja magát.
- Mondd ki, mit tennél, ha szabadon tehetnél most! – szólítottam fel.
- Csak mondhatom, Uram, nem tehetném meg? – kérdezte meg pimaszul Frédi már kinyitott szemmel nézve engemet.
Kis ideig elgondolkoztam s döntöttem. Erősen a szembe néztem s visszakérdeztem:
- Ha mondani nem mered, megtenni mernéd? Biztos? Vagy olyan bátor legény, te köcsög! – cukkoltam s olyan lesajnálóan ejtettem ki a szavakat, ahogyan csak tudtam.
Nyertem. Frédi, azaz már Alfréd feldühödött ezt hallva, felpattant a térdeléséből, megállt előttem s rám mutatva rám kiáltott:
- Te köcsög senkiházi. Uramtól mindig azt hallottam, hogy ha Úr, Dom, Mester leszek, soha ne engedjem egy percig sem, hogy a sub, a szolga előttem ruhában legyen. A köcsög természetes viselete: a mezítelenség. Soha sem lehet rajta ruha. Semmilyen. Megértetted köcsög? – süvöltött a hangja Alfrédnek remegve.
Ez már nem semmi. – gondoltam. Sikerült felbosszantanom. Azért még mindig ülve maradtam nyugiban, a fotelban, mert kíváncsi voltam mit tesz, mivel büntet a pimaszságomért, hogy nem ugrok a parancsára.
Alfréd elsápadt látva, hogy nem mozdulok, de határozottan mozdult Ő.
Elém lépve Ő is felpofozott. Nem csak kettőt, de talán 3sorozatot is kaptam Tőle az arcomra, jobb kézzel, csak úgy csattant. Majd közben a bal kezével a hajamba markolt – ami kicsit nehezen ment, mert nem rég voltam fodrásznál s így nem volt hosszú a hajam – s felrántott a székről s már nyomott is le, maga elé a földre térdelésbe s meglódítva a lábát kaptam kettőt a farkamra, golyóimra is. (Szerencsémre, hogy térdeltem, nagyon nem ért el a rúgása.)
Majd előre lépett, át rajtam, így hátraestem a szőnyegre, hanyatt s már lépett is rám. Először csak a bal lábával, a hasamra, majd onnan a mellkasomra (s mikor látta, hogy elbírom), akkor tovább a farkamra s golyóimra.
Ekkor már felszisszentem, mert Alfréd nagy test volt, súlyos.
- Akarsz valamit mondani, köcsög? Vagy? – kérdezte meg megvetően.
- Nem, Uram, dehogy merek is én megszólalni engedelmed nélkül. – válaszoltam alázatosan, alulról.
- Tegezni mersz, köcsög? Engem, az Uradat? Mit képzelsz magadról? – fröcsögte.
- Ezért még külön is számolunk! A büntetésed nem marad el! – fenyegetőzött Alfréd.
(Nem mondom, hogy kicsit nem ijedtem meg, de kíváncsivá is tett, hogy meddig mer elmenni s mit fog tenni velem.)
Lelépett rólam s rám kiáltott:
- Már az előbb világosan értésedre adtam, köcsög, hogy nem tűröm a ruhákat rajtad! Vetkőzz! Ben akarom még egyszer mondani!
- Igenis, Uram. – válaszoltam azonnal, de odaszúrtam azért:
- Mindent vegyek le? Az alsógatyámat is? – kérdeztem meg Alfrédtől.
- Nem azt le ne vedd! Arra majd külön írásos kérvényt nyújtott be Méltóságodhoz. – válaszolta pikírten, de közben a kezével ütögette a már szabaddá váló testrészeimet.
Hamarosan már teljesen mezítelenül álltam, de mg nem „álltam” előtte.
Gunyoros arccal körbe járt, végigmért, simogatott mindenhol, s végül mikor már megfogdosta a golyóimat, lógó farkamat is, megszólalt:
- Nem egészen erre számítottam köcsög.
- Hanem Uram? – játszottam az érdeklődőt.
- Azt hittem, akihez ilyen sok, jó kiállású srác jár, az ki tudja azokat valamivel elégíteni. De ezzel, biztosan nem! – sértegetett Alfréd.
(folyt. köv.)