Rabszolgavásár és egyéb érdekességek a Floralián (3)

Még megkérdeztem a szőke gladiátort milyen nyelven beszélt velük, mert ezt a nyelvet a vendégem sem ismerte fel.
- Természetesen germánul. – volt a félénk, de alázatos válasza.
- Te tudsz ezen a nyelven? – rökönyödtünk meg, szinte egyszerre a barátommal.
- Igen Uram, mert egy rövid ideig éltem közöttük, ott, abban a távoli, barbár országban még, míg el nem adtak a gladiátor iskola tulajdonosának s így elkerültem Görögországba. Ott az iskolában is volt kettő közülük, azokkal gyakorolva, tartottam meg és fejlesztettem nyelvtudásomat. – válaszolta.
- Akkor kérdezd meg őket, hogy hogyan kerültek ide, a vásárba? – utasítottam a szőke gladiátort arra, amire kíváncsi voltam. Az fordított, majd a válaszukat is:
- Azt mondják Uram, hogy egy centurió hozta el őket rabszolgának a fiai mellé, majd ide is Aquincumba, mikor ide helyezték át. De közben a fiai felnőttek, s mivel más szolgálatra nem voltak alkalmasak, illetve nem voltak hajlandóak, amit a testükön lévő korbács nyomok is jeleznek, így dobta piacra őket ma, itt.
- Aha, akkor a korbácsnyomok már érthetőek. – fordultam a barátomhoz, az hümmögött s látszott valamin gondolkozik.
Hagytam.
A barátom hamarosan felderült képpel rám nézett és odébb intett s mikor távolabb léptünk a germánoktól, de a fiatal barátjától is, halkan megszólalt:
- Arra gondoltam, ha a centurió fiait megtanították és gyakorolták velük a harci fogásokat, harcmodort és a különféle fegyverrel való bánást, talán az én fiammal is megtehetnék.
- Hát biztosan nem válna kárára. – erősítettem meg az apát a véleményben, mire az a gladiátorhoz fordult:
- Kérdezd meg őket, hogy ha mást nem is, de továbbra is a fiammal hajlandóak lennének gyakorolni, mint a centurió fiaival tették. Nem kellene mással szolgálniuk. – tette még hozzá s közben a fiatal srácra mutatott.
- Fiatalabb, mint Ő! - tette hozzá még.
A gladiátor fordította az elhangzottakat, majd a lassan megszülető válaszukat is:
- Igen, Uram, azt szívesen teszik. – hallottuk együtt a barátommal.
Az hozzám fordult:
- Most már csak az a kérdés, hogy eladod-e ezeket nekem, hogy megtehessék? – kérdezte meg.
- Természetesen igen, de előtte azért, amit ma tettek, illetve nem tettek meg, engedetlenek voltak, büntetést kapnak, amit meg is kapnak itt s most. – jelentettem ki.
- De ezt már nem az én rabszolgáim, vagy szabadosaim fogják kimérni rájuk, hanem a Te fiatal barátod. – hallotta döntésemet.
Mindketten a fiatal barátjára néztünk, aki kicsit gyámoltalanul s mereven állt ott s nem mozdult. A barátom hozzá lépett s fülébe súgta:
- Ne égess le! Fogd a kezedbe a botot, vagy korbácsot és gyerünk! Ess nekik, ne sajnáld őket! – bíztatta.
- Alaposan, mindent bele, úgy büntesd azokat!
- De ezek meg vannak kötve. – jelentette ki. – Engedjék ezeket el s akkor! – tette hozzá.
- Egyszerre nem bírsz el kettővel! Rendben, egyenként tedd, egymás után. Melyikkel akarod kezdeni? – kérdezte meg a barátom.
- Azzal. – mutatott a fiatalabbra s hozzátette:
- Addig a másikat csak lovagolja meg az a vékony rabszolga. – mondta s mutatott arra, akit odataszigáltak, mikor odaértünk.
Így is lett. A vékony, fiatal rabszolgáról is lekapták a rajta lévő rabszolgaruhát, miközben a földön fekvőhöz rángatták s rámutatva megparancsolták, hogy mit tegyen most.
Az kelletlen, de megtette, áthajolt, leguggolt széttett lábakkal a germán fölé, majd lassan megfogta s beigazította a hanyatt fekvő germán álló dárdáját és beleült, majd „lovagolt” rajta s közben sziszegett. A rabszolgáim s szabadosaim meg röhögtek s mutogattak rájuk. Még a rabszolganőim is nevettek.
Közben a fiatal barát is kapott korbácsot, majd eloldozták az addig megkötözött germánt, a fiatalabbat, aki szinte azonnal talpra ugrott s támadott. Próbálta ledönteni a lábáról a korbácsot tartót, de nem sikerült, mert az is ütött, szinte azonnal, hogy a germán talpra ugrott ésszerűen, úgy hogy a korbács a bokáira csavarodott, így a mozdulat hevétől el is esett elé a porba, de a másik kezébe kapott korbáccsal pedig a fekvő germánt csépelte, ahol csak érte.
Tudta, szaporán kell ütnie, hogy ne tudjon, kiszabadulni a bokáira csavarodott korbácsból – azt rángatta közben - s ne tudjon lábra állni, mert akkor veszít ellene.
Ügyesen csinálta s közben még arra is figyelt, hogy olyan helyeken találja csak el, ahol különösen fájdalmas a korbács csípése, ütése.
Jó ideig tartott a küzdelem s már a germán is ordított a fájdalomtól s vonaglott a csapásoktól.
Intézőm végre – karmozdulatomra – véget vetett a büntetésnek s karddal a földhöz szögezte a megkorbácsolt fiatal germánt.
Közben a másik germánon lovagló fiatal rabszolgám is elfáradt s látszott a germán is közben már ellőtte puskaporát.
A megkorbácsolt fiatal germánt felállítva, odakötözték az oszlophoz, ahol az előbb is állt s lelocsolták vízzel, míg a másikat oldozták fel s most az kapta a korbácsütéseket büntetésül.
Alaposan elverte azt is a fiatal srác, míg nem azt is lelocsolták s felállítva oszlophoz kötözték újra. Ott álltak kikötve mind a ketten.
Mi visszamentünk a vendégekhez s befejeztük a vacsoránkat.
Mivel semmilyen parancsot nem kapott az intézőm, így megengedte, hogy a rabszolgaszállásról a lányok is előjöhessenek, incselkedhessenek, csalánnal megcsapdoshassák a kikötött germánokat, némelyik még a szoknyáját is emelgette előttük incselkedve, ingerelve azokat persze, akiknek ettől újra mereven állt, előre a dárdájuk. Őrjöngve rázták az oszlopot s akartak szabadulni, hogy elérjék a rabszolgalányaimat.
Megakadályozva újabb incidenst, az intézőm kocsira tette gúzsba kötve a germánokat s ott maradtak, míg a vendégek szétszéledtek haza.
Másnap a barátom eljött, elhozta a germánok vételárát s közben elmesélte, hogy otthon még a fiatal barátja este/éjjel elszórakozott a germánokkal.
Ugyan meg voltak kötve, ott már nem zavarta ez (), de kaptak még tőle a korbáccsal is, sőt botokkal, mogyorófa vesszőkkel is. Majd mind a kettővel eljátszadozott alaposan, megcsalánozta azokat mindenhol és a végén még meg is dugta mind a kettőt.
A fia azonban nem örült az ajándékoknak, mert félt tőlük, ahogyan elővezették a germánokat.
Jó pár nap eltelt miután újra találkoztam a barátommal a Fórumon.
Már örömmel mesélte, a fia megbarátkozott a germánokkal, sőt már vívni is kezdett az útmutatásukkal. Igaz csak fakardokkal, sőt meg kellett béklyóztatnia a germánok lábait is, hogy azért nagyon ne tudjanak „táncolni” s a fia tudjon támadni.
Négy szabadosa is fegyverrel vigyázz a fia biztonságára a tanítás/gyakorlás közben.
Megkérdeztem a fiatal barátja is”foglalkozik-e” még velük, de azt válaszolta, hogy letett róluk, már abban sem leli örömét, ha megbüntetheti azokat, bár azért éjjel mg néha kioson hozzájuk egy-egy körre, gyorsan megdugja azokat s siet vissza hozzá. 
(vége)