Rabszolgavásár és egyéb érdekességek a Floralián
2019. 06. 02. 22:35 | Published: 1431x
Hazaérve a bemutatóról, a vásárról, megfürödtünk, majd megkenegettek a rabszolgalányaim s felöltöztettek. (Az egyik, kedvencem nagyon szomorú volt, ami még nekem is feltűnt.) Elrendezték a tógámat s úgy mentem át/ki – a vendégeimmel együtt – a fürdőből az udvaron át az arról nyíló kertbe, ahol a lakománkhoz megterítettek már a szolgáim.
Elfeküdve eszegettünk a hozott tálakon sorakozó ételekből, és iszogattunk a felszolgált, de felvizezett, erős borokból, mikor intézőm jelent meg a kertben s jelezte, valamiről beszélni szeretne velem. Visszamentünk a ház egy közeli szobájába, ahol meghallgattam jelentését.
Elmondta, hogy megérkeztek az általam kiválasztott harcosok és a két gladiátor is a kísérőjükkel, akiket megvendégelt már, de arról is tájékoztatott, hogy a két germán, szőke rabszolga sok borsot tört már eddig is engedetlenségükkel az orra alá, de engedélyem nélkül nem merte/engedte megkorbácsolni azokat, pedig nagyon rájuk fért volna. Még hozzátette, hogy az egyik, a magasabb, szálkásabb még ki is kezdett a kedvenc öltöztető/fürdető rabszolga leányommal is, akit majdnem megerőszakolt a többi házi rabszolgám szeme láttára, alig tudták elvonszolni onnan/arról. Mg azt is hozzátette, hogy majd első dühében megkorbácsoltatta, ott, minden jelenlévő előtt, de mégsem tette meg, mert rám hagyta a megbüntetésének kitalálását és eldöntését. (Megdicsértem ezért, de …..)
Elgondolkoztam a hallottakon, majd meghagytam az intézőmnek, hogy készíttesse elő a házi arénát a küzdelemre. Először a két gladiátor küzdjön meg, majd a légionáriusok egymással s legvégére maradjanak a szőke germánok egymás elleni küzdelme, de ne fegyverrel, hanem csak puszta kézzel támadjanak egymásra. Viszont legyenek készen, a közelben fegyverrel a kézben a megbízható szabadosaim s pár rabszolgám is.
Visszamentem vendégeimhez, folytattuk a vacsorát s egy jó óra múlva kezdtünk csak átvonulni az arénába, ahova már a vendégeim - és saját családom - nőtagjai is megérkeztek.
Mikor mindenki elfoglalta helyét, a küzdőtérre bevezették a harcolókat: a két gladiátort, a légionárius arabot és négert, de még a szőke germánokat is. Azok most sem viselkedtek „rendesen”, mert már ott a bemutatkozáson is összeverekedtek egymással is, no meg a szétválasztásukra közbelépett légionáriusokkal is. Az alacsonyabb germánt a néger légionárius kénytelen volt ököllel leütni, mire rabszolgáim már meg tudták béklyózni.
Az is igaz azonban, hogy különösen a hölgyek örültek a kezdeti viaskodásnak, „kakaskodásnak”, mert felajzotta őket már a puszta látvány is, a dagadó izmok látványa.
Végre intésemre kivonszolták a germánokat s a légionáriusok is távoztak, így a fiatalabb, szintén szőke hajú, inas gladiátor srác, rövid tunikában és vetőhálóval állt s várt a harcra; míg a másik már magasabb, kissé idősebb, barna hajú, sötétebb, napcserzett bőrű a dárdával és késsel várta ugyanazt. Hosszan harcoltak, látszott jól képzettek. Természetesen ez nem életre-halálra ment, mégis mindent bedobtak, úgy ahogyan mi is vendégeinkkel a harcukat s a bemutatót megjutalmazva pár obulussal.
A légiósok következtek, a néger az arabbal. Először a dárdavetést mutatták be, majd rövid kardokkal, s pajzsokkal folytatták s végül már csak karddal - késsel harcoltak egymás ellen pajzs nélkül. A bemutatójuk sikeres volt, sok tapsot kaptak, de maradtak a porond sarkában, hogy felügyeljék a germánok küzdelmét, no és védjenek meg minket azoktól, ha kell.
Végre beengedték a germánokat. Azok szinte azonnal nem egymásnak estek, hanem a sarkokban álló négernek s arabnak estek puszta kézzel. Kezdetben a fegyvereikkel jól távol tudták tartani maguktól a germánokat, de lassan kezdtek kifáradni a harcban, így már egy-egy ökölcsapás, rúgás is elérte azokat. Kezdtek begerjedni a légionáriusok, féltették a renoméjukat, így már egyre erősebbet ütöttek ők is, sőt kisebb sérüléseket is okoztak a szőke germánoknak. Féltem, hogy nagyon eldurvul a küzdelmük s odáig fajul, hogy komolyabban is megsebzik a harc, védekezés hevében az én germán rabszolgáimat.
Netán tán egy véletlen, ügyetlenebb, vagy dühösebb védekezés közben halálos csapást is kiosztanak valamelyiküknek, ezért – vendégeim tiltakozása, elégedetlenkedése ellenére – véget vetettem az egyenlőtlennek azért nem nevezhető küzdelemnek s szabadosaimat, rabszolgáimat is beküldve a germánokat megbéklyóztattam s kivonszoltattam az aréna küzdőteréről.
Később tudtam meg, hogy az arénából kivonszolt, megbéklyózott, de még így is küzdő germánokat egy-egy oszlophoz kötözték hátratett kézzel, állva s vízzel locsolták le, hogy lehiggadjanak. Többször is meg kellett ismételni ezt, míg látszólag sikerült megnyugodniuk.
Az intézőm ekkor újra a vacsoráról maradt némi ételt s vizet hozatott, odatettette a germánok elé a földre, majd eloldoztatta azokat, hogy tudjanak enni. Egy ideig csendben s nyugodtan voltak, míg megették, ami előttük volt. De amint elfogyott minden, az őket kiszolgáló rabszolgalányok közül egyet-egyet elkaptak s erőszakoskodni próbáltak azokkal, de ezt már nem hagyta/engedte az intézőm, így újra lelocsolták őket jéghideg vízzel, majd már hanyatt fekve, széttárt lábakkal, s karokkal kikötözték őket a homokba vert rövid cövekekhez, szorosan és minden szabadságuktól megfosztva. Azok persze üvöltöttek teljes torkukból tehetetlenségükben, rángatták kötelékeiket, így s ezért beköttette a szájukat is.
Hallva az üvöltést, otthagyva vendégeimet, hátramentem s akkor láttam/szembesültem a helyzettel, az üvöltés okával. Ott feküdtek a szőke germánjaim a hátukon, kipányvázva, tehetetlenül, de még mindig rángatva a kötelékeiket s vinnyogva bekötött szájukkal. A sok víz miatt, teljesen átázott a rajtuk lévő rövid rabszolgaruha, ami addig sem sokat takart, de most különösen nem. Észbontóan kívánatosak voltak, nem csak a rabszolga nőim, de rabszolgáim számára is.
Az üvöltésük, mire odaértem, már szinte csak nyöszörgéssé, vinnyogássá szelídült, de az is jól látszott, hogy izgalomban s „izgalomban” vannak. Csak úgy meredtek felfelé az ég felé „szerszámaik”, amit a teljesen átázott ruháik sem takartak szinte semennyire, sőt.
Mg a rabszolga-szállás biztonságából kikandikáló, nézelődő rabszolgalányok mutogatták is egymásnak. A közelebb álló, férfi, házi rabszolgáim meg megjegyzéseket tettek szintén, eléggé szabad szájúan. Látva ezt, de persze megvetően s becsmérlően is. Az irigység is beszélt persze belőlük.
Még az egyik, igen fiatal, vékony rabszolgámat is előrángatták a szállásról s - engem nem észrevéve – unszolták, taszigálták durván, hogy „lovagolja” csak meg a kínálkozó lehetőségeket. Az persze óvakodott ettől, nem akart rá „állni”, azaz ülni a „ germán dárdákra”.
Persze azonnal abba is maradt a bíztatás, taszigálás, amint észrevettek engem s mindenki elsöpört a rabszolgaszállásra, akinek nem volt ott dolga.
Az intézőm rám nézett s én intettem, hogy locsolják még le a földön fekvőket vízzel, alaposan, újra, majd elküldtem mindenkit. Szó szerint mindenkit.
Visszamentem a vendégeimhez s nem sokkal később, az egyik vendégemmel (s fiú társával) tértem vissza a kertbe, aki korábban a légióval már járt Germániában.
Azt láttuk odaérve, hogy a szőke gladiátor már ott ül közöttük s beszél hozzájuk valamit olyan nyelven, amit megértenek, mert ha dühösen is, de válaszoltak neki, miután kioldozhatta a bekötözött szájaikat.
Értetlenül néztük ezt, majd a szőke gladiátor srác észrevett minket, felugrott s el akart illanni, de nem engedtem. Odaparancsoltam magam elé és ráförmedve megkérdeztem, hogy merészelte ezt? Félelemmel a szemében, elém kuporogva a homokba válaszolta, hogy csak nekünk akart segíteni, lecsillapítani a germánjaimat, mert sejtette, hogy kegyetlen megtorlásban, verésben, büntetésben lesz részük. Még megkérdeztem milyen nyelven beszélt velük, mert ezt a vendégem sem ismerte fel.
- Germánul. – volt a félénk, de alázatos válasza.
(folyt. köv.)
Comments (0)