Aphrodite

Ahropdite

Mint nevető kék égből a hideg aranyló villám
Aphordite szeszélyes parancsa hirtelen lesújt rám.
Szolga testem rándul, sejtjeim vigyázzba állnak,
Csak egy intés kell, s megyek neki a világnak.

Elér a szó, legyűr egy felsőbb akarat,
fejemben testet ölt az imádott isteni alak.
Látom szemét, szép ajkán biztos mosolyát,
Lehajtott fejjel keresem lábának nyomát.

Nem ereszt, inkább gúzsba köt a távolság.
Távoli létezése ernyő, burok, perzselő láz.
Közel enged, s én gyáván menekülnék,
Eltaszít, ellök s láncaim tépve feléje rohannék.

Szó, kívánság, szeszély mind drága jó barátom.
Néha elhozzák hozzám, míg nem enged látnom.
Így élek. Vágy s remény gyenge sajkán dobál,
de lát engem Istennőm, s a szívem dobog, és vár.