Rabszolgavásár és egyéb érdekességek a Floralián (1)

Minden év május második hétvégéjén, idén május 10-12 között tartották a Római Birodalomban a Floraliát, Tavasz Ünnepet. Ilyenkor birodalom szerte, minden provincia központjában, nagyobb városaiban megrendezik. Ez egy össznépi ünnepség, mellyel köszöntik az eljött tavaszt, örülnek, hogy elmúlt a tél, a hideg, s sokat sétálnak a jó, illatos és meleg levegőn, élvezik a napsütést, s persze hódolnak az isteneknek, a teli hasnak, jó bornak. S természetesen, ahol sok ember összejön, ott van vásár is. Lehet kapni ezt-azt, csecse-becsét, sőt mg rabszolgát is. Így volt ez idén is Aquincumban.
A három napos ünnep középső napján, szombaton, kora délután rendezték meg a rabszolgák vásárát. Elég nagy volt a felhozatal. Nem csak a környékről hozták el az „árut”, öt fiút-férfit és hat leányt-nőt; de még a távolabbi provinciákból, Germániából is érkezett két hirtelenszőke rabszolga srác, akik a húszas éveik elején járhattak. A kereskedők felvezették egymáshoz bilincselve az árukat, külön a fiatalabb fiúkat, majd utánuk a serdülő lánykákat, akiket a nők, majd végül a férfiak követtek s legvégül jött a két germán srác egymáshoz bilincselve.
Mindegyiken egy egyszerű szabású, lenge rabszolga ruha volt, ujjatlan, vékony, szinte áttetsző anyagból. Olyan esendők voltak, ahogyan ott ácsorogtak a placcon. A két kereskedő persze nagy hangon hirdette a portékáját, dicsérte az árut.
A nézők, kíváncsiskodók persze közelebb mentek, megszemlélték, meg is fogdosták azokat, különösen a lánykákat, s nőket, de szép számmal tolongtak a germán srácok körül is.
Hamarosan már sor került vásárra is: először a három leányt s nőket vásárolták meg hosszas alkudozás után, majd a férfiakra alkudtak, licitáltak többen is. A két fiú nem kelt el, mert bár pár római lovag leánykája megnézegette azokat, de az apjuk nem adott pénzt ilyen fiatalokért, mert nem tartotta még alkalmasnak a szolgálatra, nem látta elég munkabírásúnak.
A két germán srác addig féloldalt ácsorgott s nehezen tűrte, rá is mordult egy-egy közelebb merészkedőre, őket alaposabban megtapogatni szándékozóra. Az el- elmozdulásuk során le- lecsúszott a rövid rabszolga ruha a srácokról, válláról és kivillant a válluk, hátuk. Különösen az egyik hátán látszott, hogy már többször volt büntetve, megkorbácsolva, sőt az egyik sebe újnak látszott, nem régen „szerezhette” .
Óvatlan s elővigyázatlan volt a kereskedő, hogy megengedte, vagy, mert elrendelte a megkorbácsolását a rabszolga vásár előtt, hiszen ezzel csökkentette az esztétikai értékét, de egyben azt is megmutatta, hogy engedetlen, makacs a rabszolga srác, ami nehezíti majd az új ura sorsát, keményen kell annak is fognia.
Hosszú ideig úgy látszott, hogy az érdeklődők közül senki sem szánja el magát vásárlásra. Az egyik srác különösen megtetszett, mert a másiknál sokkal magasabb volt, szálkásabb, de látszottak alatta az izmok is.
Intettem intézőmnek, hogy vegye meg mind a kettőt. Az előlépett, lefitymálta a két germánt, rámutatott a sebeikre, a frissekre is, s végül ajánlatot tett rájuk. A kereskedő persze próbálta srófolni felfelé az árúkat, de az intézőm túljárt az eszén, mert még alacsonyabb árat mondott minden ilyen alkalommal. Így végül először dühösen közölte, inkább hazaviszi azokat és alaposan megkorbácsoltatja ezért a germán rabszolgáikat. Oda is intette a felügyelőt, hogy ne is otthon, de itt tegye ezt meg a vásárlók szeme láttára.
A felügyelő szétbilincselte a két germánt, majd hozzálátott lemezteleníteni a fiatalabb hátát s párat rá is húzott már, előre, a föld fel nyomva a fejét, mire újabb intésemre a intézőm közbelépett s rákiáltott:
- Ne rongáld már az árumat!  Így mg megveszem s elviszem, de ha a felügyelő még üt rá a korbáccsal, akkor már nem!
- Rendben, várj, állj! – kiáltott a kereskedő is s nyújtotta a markát az intézőm felé az obulusokért.
Így hamar megtörtént a pénzcsere s az áru cseréje is, s már intézőm vezette a két germán srácot a kocsimhoz és a két oldalhoz kötve azokat, hazaszekerezett a közeli házamba velük.
A történet folytatása következik majd, de még előtte a Floralia másik eseményre is kitérnék.
Aquincum területén, állomásoztak légionáriusok s ezek egy része kitelepült a táboron kívülre, mint egy rendészeti feladatokat is ellátva, de természetesen meg lehetett tekinteni, még tapogatni is felszerelésüket, harci eszközeiket, sisakjukat felpróbálni stb.
Tőlük nem messze, egy másik táborban, olyan rabszolgák „táboroztak”, akik gladiátor kiképzésben részesültek/részesülnek. Ők tízen voltak, különféle testalkatúak és felszereltségűek. Szívesen megmutogatták harcnál használt eszközeiket: háromágú szigony és vető háló, rövid kard és pajzs, hosszú lándzsa és éles kés stb. Közülük különösen kettő tetszett: az egyik fiatalabb volt, szintén szőke hajú, inas srác, rövid tunikában volt és az ujjatlanul jól mutatta izmos testét, kifejlesztett lába vádlijait. A másik már magasabb, kissé idősebb is volt, barna hajú és sötétebb, napcserzett bőrű. A szőke a vetőhálóval karcolt, a barna a dárdával és késsel.
Egy harmadik táborban olyan fegyveresek voltak felszereléseikkel, harci eszközeikkel, akik messzi provinciákból jöttek sajátos fegyverekkel. Leginkább vikingekhez hasonlítottak. Érdekes, különleges szabású ruhákat viseltek, erősebb anyagokból szőtték azokat és fegyvereik is másik, nem itt megszokottak voltak.
A negyedik táborban pedig olyan „katonák” voltak s bemutatták magukat s fegyvereiket, akik a Mediterrániumból érkeztek, a Földközi tenger vidékéről, mg Afrikából is voltak közöttük néger és arab születésűek. Őket is sokan mustrálták, érdeklődéssel szemlélték, még tapogatták is. Volt, aki a néger srácot meg is „nyalták”, hogy mennyire „tartós” a bőre színe s tényleg csokoládé ízű-e? 
Késő délután arra is sor került, hogy a négy fegyveres testület tagjai csoportonként bemutatókat tartsanak a küzdőtéren harcmodorukból, fegyvereik használatából, majd párosával is küzdöttek már s végül mikor a Nap már megérintette a szemközti hegy tetejét, a négy tábor harcosai „csatát” imitáltak, hosszasan, „vérre menően”, mert volt pár sérülés, vérzés is.
Természetesen a légionáriusok győztek, hiszen ők voltak leginkább gyakorlottak, képzettek s harcmodoruk is taktikus, előre kidolgozott, begyakorlott volt, ami előny ilyen fajta bemutatóknál.
A harci bemutató után mindegyik csapat visszatért a táborába, ahol megmosdott, lemosta a harc porát magáról s rendbe tette fegyvereit, felszereléseit is. Ez persze azzal járt, hogy sok esetben lekerült róluk az addig viselt egyes ruhadarabok s jobban láthatóvá váltak a kidolgozott testük, izmaik.
Persze ez is érdekes volt, sokan tolongtak a táborok körül, nézve mindazt, amit lehetett.
Én ez alatt már céltudatosan nézelődtem s „becserkésztem” azokat, akiket meg akartam hívni magamhoz a birtokra, egy külön „házi” bemutatóra.
Meg is állapodtam a gladiátorok tulajdonosával, a római lovaggal, hogy a kiszemelt két gladiátort (szőke s barna) odaküldi még ma este a birtokomra s holnapig ott is maradnak, még éjszakára is, persze egy kísérővel.
A mediterránum-i táborból is két katonát választottam ki: a négert és az arabot.
Így összesen hat „katona” került hozzám a külön bemutatóra, a birtokra: a két saját germán rabszolgám, a szőke és barna gladiátor, a néger és arab katona.
Úgy terveztem, hogy már sötétedés után, a vendégeimmel elfogyasztott vacsorát követően vezettetem azokat elő s „produkálhatják” magukat, mutathatják meg izmaik játékát körükben, majd pihenhetnek másnapig, mikor délelőtt kerül sorra a párviadaluk egymás ellen.
(folyt. köv.)