Pince-party és más, érdekes helyzet (2)

Tibor így fejezte be: - Megígérem, nem ellenkezem semmiben!
- Nem elég! – intettem le. - Ennél jobbat még Zsombor is ki tudna találni, pedig ő aztán nincs gyakorlatban! Ugye? – kérdeztem meg Zsombortól.
- Mit kell kitalálni? – nézett fel az újságból meglepetten.
- Szerepjáték forgatókönyvet. – felelt Gábor. – Tudod a szitu az, hogy egy tagot, mondjuk, legyen Tibor - mutatott arra – elkapnak itt a szőlőben, mint tolvajt, amint feltörte a pincét és vinni akar a borból. Mit tennél vele, hogyan fenyítenéd meg? – nézett Zsomborra. Az csodálkozva nézett rá, mert nem értette.
- Ezt kell elmondani. Mi a többiek pontozzuk. Majd csere és más felállásban jön a mese. Az nyer, aki a legtöbb pontot kapja. – magyarázta meg Gábor Zsombornak.
- Hát, az nem kunszt. – kezdett bele Zsombor. – Először is el kell kapni, hátracsavarni a kezét, majd úgy addig kényszeríteni, míg csak térdre nem esik, akkor kötéllel megkötni hátul. Közben szabad párszor jó nagyot belerúgni a farába. Utána…- elakadt majd a bejárati ajtóra nézett – Szabad benézni, hogy lássam a terepet?
S válaszra sem várva beindult, mi utána. Ott folytatta:
- Szóval, itt a megkötözött kezű tolvajt rányomnám az egyik hordóra, majd azzal a fenőszíjjal jól elagyabulálnám. – mutatta.
- Közben itatnám is az ellopni akart borral, s mikor már tántorog, akkor kikötném a kezeit oda, meg ide s hagynám egy ideig, majd lerántanám a nadrágját, s kicsúfolnám azt, amit látok, ott. – mutatott Tibor gatyája közepére.
Tibor összerezzent, de Zsombor folytatta:
- Van kint csalán, abból szednék s felhúzva az ingét is, kissé végigverném, had tudja meg, milyen a csalán igazi csípése. Végül pedig, kapna pár pofont is s mezítelenül, kihajtanám a szőlőbe, azaz végig a tövek között. – fejezte be.
- Nem rossz, kezdetnek. – állapítottam meg. – Szerinted? – néztem Gáborra. Ötöst mutatott a kezével. Bólintottam, legyen ötös, akkor az együtt tíz.
- Te jössz! – szóltam Gáborra s Ti pontoztok! – mutattam Zsomborra és Tiborra.
- Én azzal kezdeném, amivel Zsombor is addig, hogy már összekötözve felállítanám, s akkor lekerülne a nadrág s úgy a hordót, lovagoltatnám meg a komával. Utána megfordítanám s a hasára is kapna, na meg a melleire is. Közben ráülnék a lábaira és megnézném csiklandós-e, mert ha igen, akkor sokáig elszórakoznék vele és a testével. Van itt toll is, mint látom, meg ott a sarokban olyan kötelet is látok, ami kisodorható s akkor a több vég kedvezőbb esélyt jelent a csikizéshez. Átnyomnám a hordón úgy, hogy a feje a padlóhoz érjen, csak a lábai álljanak felfelé az ég felé s ott a talpai is, sorra kerülnének. A kezei kikötése se volt rossz ötlet Zsombortól, de én erre a prés erősebb oldaltartóit használnám fel, s meg is húznám erősen a köteleket, had feszüljön. Akkor jöhetnének a seggberúgások. A pofon és a mezítelen elzavarás nekem is tetszik.
- Valamivel jobb, mint Zsomboré. – állapítottam meg. - Tibor szerinted? Tibor elsápadt s kinyögte: - Hét. Zsombor hatot adott, ez együtt tizenhárom. - Én jövök – szóltam s most Gábor és Zsombor pontoz.
- Az én megoldásom másképp kezdődik. Addig jó, hogy kéz hátracsavarás, megkötés, de nem hátra, hanem a test mellé és hozzá! – Hoppla! – kiáltottam fel. - Ekkor menni tud, de a kezeit nem tudja használni, ezért kiküldeném a fához, majd végig kergetném az asztal körül, miközben kapna némi bíztatást a kötéltől, vagy a fenőszíjtól. Ott az asztalra borítanám, lába égre, majd feje mellé s akkor húznám le a gatyáját a fejére. Így tökéletesen meg lenne kötve, de a popója szabad és kínálja magát…akármire, fenekelésre, piros pacsira, de másra is! – hallgattam el sejtetően.
- S ott is hagynám, aki arra jár, tegyen vele, amit akar! – nyomatékosítottam még.
Gáborra és Zsomborra néztem: tízet, tízet mutattak a két kezükkel. – Akkor ez összesen húsz - összegeztem. – Te jössz! – szólítottam fel Tibort. - Most Zsombor és én pontozok majd.
- Ööööö – kezdte Tibor. – Nem sok jut eszembe, bár talán legjobban Zsomboré tetszett, arra szavaznék – nyögte ki.
- Te nem szavazol, Te mesélsz! – szóltam rá. - Végig az egész történetet! – utasítottam, majd Zsombor elképedve hallgatta, amit Tibor nagy nehezen, több sóhajtás közepette kinyögött a tegnap történtekről.
- Annyit mondanék, ha ezt tudom, már akkor is, nem lettem volna ilyen szelíd! Egyetértek Félix-szel, megérdemelnéd, hogy megkapd, amit Ő tervezett neked! Gábor is túl engedékeny volt hozzád a saját meséjében. – fejezte be Zsombor. – Kár, hogy nem tesszük meg! – sóhajtott fel. Gáborra néztem, de ő intett, hogy ő nem.
- Rendben, akkor én nyertem, majd máskor beteljesítjük, ne feledd! – figyelmeztettem Tibort s még annyit hozzátettem: - E helyett más is lehet, ha mégis előállsz egy jobb variációval! Holnap még gondolkodhatsz rajta, csak csütörtökön gyere ki munkára! – nyomtam meg a munka szót.
Szedelőzködtünk s elmentünk, ott hagyva Tibort. Zsombor a kocsiban Gáborhoz fordult s megkérdezte:
- Mindez tényleg megtörtént? Hogy bírtad ki?
- Nehezen, de nem volt azért olyan vészes. – felelt Gábor.
- Én biztosan elkaptam volna és mindent, vagy még többet is visszaadtam volna neki! Félix sem akadályozta volna meg. Ugye? – fordult felém Zsombor.
- Nem, persze, hogy nem. De tudod Gábor még más, szelídebb, mint én, s még nincs ebben sem, s másban sem gyakorlata. Új fiú még a köreinkben! – tettem hozzá. Zsombor rám nézett, majd Gáborra s megszólalt:
- Félix az első, akivel…. kezdted? Ő is avatott be? – szólt Gáborhoz a kérdése.
- Igen, bár a beavatás szót nem tudom jól értettem-e? – adta meg a választ Zsombornak Gábor: – Kedves volt, megértő és óvatos! – folytatta még.
- Igen, ez jellemző is Félixre. – erősítette meg Zsombor, majd hirtelen elpirult. Gábor és én egymásra néztünk, majd elnevettem magamat:
- Ha eddig nem tudta volna Gábor, most már Tőled tudhatja, hogy történt közöttünk már egy és más! Még azt is sejtheti, hogy mikor! Igen, ott, akkor vasárnap, mikor Ők már nem voltak ott, mert Zsolttal hazafelé autóztak együtt. Legalább ez is kiderült, nem kell feleslegesen titkolnom. – fejeztem be, majd még annyit hozzátettem: - Azt is tudja, hogy Te nem csókolózol, legalább is nem, fiúkkal! - fejeztem be. Zsombor és Gábor egyszerre tiltakozott, de leintettem Őket: - Minek. Jobb így, hogy mindenki mindent tud a másikról.
Hazaérve Gábor bekísérte Zsombort a házba, megmutatta a földszinti részt, de a pincéről nem tett említést, majd mondta, hogy üljön le a teraszon, míg lesz vacsora. Annyit még megkérdezett, hogy a pizzát szereti-e. Erre értem fel s megfenyegettem, hogy normál pizza legyen, ne más, különleges. Gábor elkészítette a vacsorát s már a pizzát ettük, mikor Zsombor dicsérte és megtudakolta, milyen a különleges. Elnevettem magamat, és Gáborra nézve meghagytam neki a magyarázatot. Belepirult, de azért elmondta, becsületére legyen mondva. Zsombor is a végére nevetett s megerősítette, hogy az már sok lett volna mostanra.
Gábor mindent visszavitt, elpakolt s visszajőve – fáradságára hivatkozott – s elbúcsúzott tőlünk. Zsombor, kérdőn nézett rám.
- Ti együtt alhattok itt a hálóban, – indokolta Gábor - de nekem sok volt a tegnapi, mai nap, így én a vendégszobában alszom. – jelentette ki és rám nézve elment. (Tudtam, hogy lemegy s ott fog, akar aludni a pincébe.) Belenyugodtam, így volt jó.
(folyt. köv.)