Több mint egy évtizede mozgok ebben a virtuális közegben. A gyakorlati tapasztalataim, ennél természetesen sokkal messzebbre nyúlnak vissza.
A beállítottságom mégis
Bizonytalan
Jobb híján, mivel a BDSM beállítottságnál nem szerepelt olyan, hogy Szado, vagy Top.
Dom sem vagyok. Ezt csak néhány ex kedvesem állítja rólam, de hiányzik belőlem az arrogancia. És a profilképemen is én vagyok, nem egy kikötözött nő.
Már évekkel ez előtt elterjedt rólam, hogy szado vagyok, a keményebbek közül. Tény, hogy elég meredek dolgokat képes vagyok megtenni, megfelelő partnerrel.
Ám érzésem szerint a szado sem megfelelő, hiszen sok tekintetben más, éppen az ellenkezője a közismert fogalomnak, mint amit a BDSM-ben ez takar.
Mi vagyok akkor? Minek tartom magam?
Addig rendben is lennénk, hogy fájdalom és kínzás, de ez sem feltétlenül igaz. A szándék, pedig teljesen ellentétes, hiszen ebben a témában a szadista, (hívjuk inkább Top-nak, én jobban szeretem), örömet kíván szerezni és nem önkényes vágy vezérli.
Nézzük először, hogyan definiáljuk itt, ebben az esetben a fájdalom fogalmát. Én azt mondom, nem fájdalom, csak intenzívebb érzés. Ha megsimogatunk egy női mellet, finoman, majd erősebben megfogjuk, később megszorítjuk. Vagy megsimogatunk egy feneket, megpaskoljuk, rácsapunk kézzel, majd egyéb eszközökkel.
Persze minden partner más és adott személy esetében is változik az ingerküszöb. Gondolok itt lelki, vagy fizikai állapotra, menstruációra, stb., de az ingerküszöb eltolható.
Lényeg a lényeg. Vannak hölgyek, akiknek már az is sok, ha például erősebben megszívják a mellbimbójukat, míg mások arra indulnak csak be igazán, ha érzéssel persze, harapdálják azokat.
A többi testrész és erogén zóna is hasonló eltérésekkel bír, a különböző személyek esetében.
Egy igazán jó Top, ha hosszabb, több órás szeánszot kíván megélni, megéltetni, kisebb érzéki játszadozással kezdi. Mint egy előjátékot, ami közben megtanulja, kifigyeli mennyire érzékeny, az „áldozata” egy-egy zónája. És csak fokozatosan, okoz egyre intenzívebb érzést, miközben vigyáz arra, hogy partnere ki ne zökkenjen, az élvezetek okozta sínek közül. Éberen figyelemmel kíséri a kiváltott reakciókat. Ez elég nagy figyelmet követel, különösen olyan esetben, ha nem összeszokott partnerek közötti játékról van szó.
Mikor már jó messzire jutottak, kerülnek képbe a külső szem számára már kegyetlennek tűnő eszközök, mozzanatok is, de érdekes módon, a mazo fél, aki lehet, hogy nem is mazo, nem kibírja, hanem egyenesen élvezi ezeket a tortúrákat.
Úgy kell ezt elképzelni, mint egy igen intenzív pettinget, vagy szexuális előjátékot, ami közben többször is előfordulhat orgazmus, és amit nem követ minden esetben nemi aktus.
Tehát a szadista örömet okoz a fájdalomszerzéssel, ami tulajdonképpen a partnere vágya is, és azt helyezi előbbre, a sajátjaival szemben. Egy kéjvadásznak egyenesen főnyeremény, ha a sors egy megfelelő „szadistával” hozza össze.
Talán így már érthető, miért írtam fent, hogy ebben az esetben nem is beszélhetünk igazi szadizmusról.
És...
Nem keresek senkit! Azt szeretem, ha engem keresnek ;-)
Elváltam, nincs állandó partnerem, de nem is ígérek kizárólagosságot senkinek.
Ha kérdésed van, tedd fel bátran egy üzenetben. Nem haragszom meg, ha nem reménybeli partneredként írsz.
/Írásaimat a honlapomon olvashatod. Elérhetősége, a Kedvenc linkjeim menü alatt./
Partner
Singles
Dominant Female, Submissive Female, Uncertain Female, Switch Female
Age: 18-43 year
Contact information
To check the contact informations either of you must be a VIP member!
Aim of search
Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship / relationship
Spoken languages
Hungarian
Interests in BDSM
Maybe
24/7, Anal plays, Anal sex (give), Blood, Bondage, Chastity belt, Closure, Collar, Cross, Dirty talk, Enema, Feeding, Fire, Humiliation, Oral sex (give), Pens, Piss, Public sex, Slaps, Stocks, Tickling, Whipping bench
Exciting
Bite, Blindfolds, Breast torture, Candle, Chinese ball, Dildos, Doctor fetish, Domination, Electrosex, Film, Fisting, Hair pulling, Jeans, Massage, Needle, Nippers, Nipples, Oral sex (receive), Other tools, Pain, Photo shooting, Piercing, Punishment, Role playing, Sadism, Spanking, Tweak, Vacuum, Vibrators, Whip
Interests outside of BDSM
Leisure
Computer, Cooking, Internet, Play, Reading
Music
Blue, Heavy metal, rhythm'n'blues, Rock
Movies
Action, Comedy, Crimi, Fantasy, Historical, Horror, Sci-fi, Thriller
Books
Entertainment, History, Novel, Novels, Scientific
35 years old
Submissive
Male
26 years old
Submissive
Female
51 years old
Submissive
Female
VIP
37 years old
Submissive
Female
44 years old
Submissive
Female
27 years old
Submissive
Female
35 years old
Submissive
Female
43 years old
Dominant
Female
52 years old
Dominant
Male
20 years old
Dominant
Female
42 years old
Submissive
TV or TS
49 years old
Switch
Male
VIP
35 years old
Switch
Female
VIP
61 years old
Dominant
Male
49 years old
Dominant
Male
48 years old
Submissive
Female
VIP
36 years old
Submissive
Female
35 years old
Dominant
Male
44 years old
Submissive
Female
34 years old
Dominant
Female
33 years old
Submissive
Female
38 years old
Submissive
Female
VIP
48 years old
Submissive
Female
34 years old
Submissive
Female
40 years old
Dominant
Male
VIP
27 years old
Dominant
Female
40 years old
Dominant
Female
20 / 27 years old
Dominant / Submissive
Female / Male
VIP
28 years old
Switch
Female
34 years old
Switch
Female
57 years old
Dominant
Male
52 years old
Dominant
Male
VIP
26 years old
Dominant
Male
31 years old
Dominant
Male
24 years old
Uncertain
Female
VIP
40 years old
Submissive
Female
VIP
43 years old
Submissive
Female
53 years old
Dominant
Male
38 years old
Switch
Female
34 years old
Switch
Female
25 years old
Uncertain
Female
38 years old
Submissive
Female
27 years old
Submissive
Female
40 / 50 years old
Dominant / Submissive
Female / Male
52 years old
Dominant
Male
VIP
41 / 41 years old
Switch / Switch
Female / Male
36 / 35 years old
Dominant / Submissive
Male / Female
42 years old
Submissive
Male
42 years old
Submissive
Male
64 years old
Dominant
Male
28 years old
Switch
Female
22 years old
Submissive
Female
VIP
25 years old
Submissive
Female
VIP