rejt/éj
Appeared: 2010. 02. 11.
Vágyom a feltétlen odaadást. Tudom, hogy minden sejtem szereti. Akkor is, ha nem tapasztalhatom fizikailag. Talán nem is a fizikai beteljesedés az, ami ilyen szintű kapcsolódást képes létrehozni. Az ágyék zsörtölődése elnyomható, pótolható mással. De a lélekkapocs... Tépőzár. Tudom, hogy egybefonódtunk, s néha érzem, ki kellene szakítani magamat belőle. Mert felemészt. Mert olyan szinten köt, ami nem normális. Mert nem képes okosan kötni. Milyen szeretés az, ami az egyik fél teljes megszűnéséhez vezet? Milyen szeretés az, ami nincsen tekintettel a másikra? Milyen szeretés az, amely csak égési sebeket hordoz magában? S milyen szeretés az, ami mindezek ellenére kell, vonz... Szeretni nem úgy kell, ahogyan én tudok, ahogyan tőlem telik, a magam módján. Szeretni a másikba bújva kell. Az ő módján. Úgy, hogy neki legyen jó. Érezni a másik rezdülését. Érezni a másik vágyát. A másik simulását. S botor módon ilyenkor csak a fizikára gondol a legtöbb ember. Pedig... A láthatatlan rezdülések a mérvadóak. A ki nem mondott, csak utalással jelzett óhajok. Aki szeret, az érti ezeket is. Érti a másikat, s NEKI akar adni. Mindent. Neki akar adni mindent, mert ezzel gazdagabb lesz ő is. Hát hogyan nem értik?! Nem a csomag tartalma a fontos, csak a csomag ténye. Nem az értünk,nélkülünk nyafogó órák, hanem a velünk töltött idő. Az igazán értük lélek nem tartható meg játszi fénnyel. Nem fontos az ékszer csillogása. A nyakörv nem dísz, hanem kötelék biztonsága. Fontos a kéjsóhaj. Naná! S fontos tudni, akkor is van, amikor nem tudom, hogy szükségem van rá. De ő érzi. Néha váratlan hívás, néha váratlan korai hazaérkezés. Néha a hangszín hirtelen váltása, néha egy szimpla Helyedre!....Hiszen ennek a legegyszerűbb megfelelni! Vagy ennyire nehéz lenne?! Csak engedni folyást adni a bennünk rejlő érzelmeknek...
Comments